Református Kollégium, Kolozsvár, 1910

40 Magyarországon a szakszerű zenei nevelés általánosság­ban értve szinte kvalifikálhatatlan szégyenletes fokon áll. Ne méltóztassanak lekicsinylésnek vagy gúnynak venni, amit el fogok mondani. Az a tiszta színvalóság lesz a maga leplezetlen formájában. Sokan, nagyon sokan zenélnek Magyarországon, de igen rosszul s ennek a magyarázata abban keresendő, hogy az állam igen keveset törődik a zenekultúra fejlesztésével. Van egy operánk, amelyet állami és királyi szubvencióval tartanak fenn, (Német- vagy Olaszországban egy 15—20 ezer lakosságú város már fenn tud tartani egy dalszinházat). Ezen egy operá­nak a művészi személyzetét sem tudják magyar elemekből ki­állítani. A zenekar pedig határozottan idegenekből áll. Sőt elmondhatjuk, hogy ezen egy operának a nézőtere aligha telne meg egyszer olyan zeneértőkkel, akik egy nagy, komoly dalművet igazán megérteni és végig élvezni tudnának. Arra, hogy az ember a komoly zenét megértse, komoly zenei nevelésre van szüksége. Magyar-Erdélyországnak egyetlen egy iskolája van, a pesti o. m. k. zeneművészeti akadémia, amely a tanulónak ha­tározott helyes zenei műveltséget ad. Ez az egyetlen iskola, amely számot vet azzal, hogy kikerült növendékei vagy a mű­vészi vagy a tanári pályára lépnek. Ennélfogva csak határozott tehetséget vesz fel s csak szorgalmas növendéket tűr meg ke­belében. Bármely tanszakra lépjen a növendék, legyen az bár fagott vagy nagybőgő, köteles mellette hallgatni a zongora, zenetörténet, esztétika, karének, kamarazene, mindenekfelett pedig, aminek a tudása nélkül egy igazi zenész el sem képzel­hető, az összhangzattani, zeneszerzési és pedagógiai előadá­sokat. Különben ezen nélkülözhetelen, fontos mellékcélok te­kintését igen-igen sok, különösen Budapesten hemzsegő úgy­nevezett magán-zeneintézet hirdeti. De minő eredménnyel?! Ilyen magán-zeneintézetből kikerült és kitűnő bizonyít­vánnyal ellátott kisasszony már haladó növendékétől kér­dezte egyszer egyik zenei szaklapunk szerkesztője, hogy meg tudná-e mondani, hogy mi a Qis-mollnak az előjegyzése? Ami­dőn a szegény gyermek mit sem tudott mondani, mesternője pi­rulva segítette ki, miszerint Qis-mollnak az előjegyzése 4b...

Next

/
Thumbnails
Contents