Református Kollégium, Kolozsvár, 1910
32 az eseményeket csak háttérnek tekinti, anyagnak, amelyből okoskodásokat szőhessen“. A pozitív történeti irány tényleg rehabilitálja az elbeszélést s az értekezés-formát elvetve, meghagyja a módot a művészi alkotásra. Az oknyomozás nem cél, csak módszer. Nem a „miért“-re keressük a feleletet, hanem a miért vezet reá a „hogyan“-ra. Helyesen vallotta feladatául Ranke a román és germán népek történetéről írt legelső művében „megmondani, hogy tulajdonképp hogyan történt valami“. * * * Az iskolát abban az időben, amikor még minden szellemi erő az egyházban volt egyesítve s a társadalom gondolkozó és irányt adó szerve egészen csak az egyház volt, joggal nevezték az egyház veteményes kertjének. Ma még a felekezeti iskolák sem csupán az egyház veteményes kertjei. Ma minden iskolát általán az egész társadalom veteményes kertjének kell tartanunk. Az iskola szociális intézmény s egyetlen célja, hogy a társadalom számára egyéneket neveljen. Következőleg a nevelés eszközeit ennek a társadalmi célnak megfelelően kell megválogatnia és mindig a társadalmi eszményhez kell igazodnia. Olyan embereket kell az iskolában nevelni, amilyenekre a jelenkori társadalomnak szüksége van. Az iskola nem determinálhatja a társadalmat, mert ennek fejlődése, mindenkori állapota természeti törvények által van meghatározva, amelyeken változtatni nem lehet. De a társadalom joggal várhatja az iskolától, hogy neki neveljen embereket. Hiszen az iskolából kikerült egyén úgyis a társadalom tagja lesz s annak kényszerviszonyai közé kerül; ha az iskolában más irányú nevelést kapott, mentül jobban fogott rajta a nevelés, annál nehezebben tudja őt a társadalom szervezetébe fogadni. Ezelőtt 48 esztendővel mondotta Sámi László egy évmegnyitó beszédében talán ugyanerről a helyről, hogy „korunk igényeit tanítás és nevelés közben mindig szem előtt tartsuk“. „A tanuló ifjúnak nemcsak ahhoz van joga, hogy az igazság keresésére képesíttessék, hanem arra is, hogy szabadsága használatára begyakorolják és eközben emberi méltóságában soha ne sértsék“. Mondta ezt a XIX. század közepén az a nagy hisztérikus és bölcselő, aki századának hatalmas mozgató erejéül a
