Református Kollégium, Kolozsvár, 1909
üi kulásnak képzelte, melyben csak a szellemi fegyverek mérik össze erejüket. Egy véres forradalomtól remegve féltette nemzetét. És akkor lép föl a Pesti Hírlappal Kossuth Lajos és akkor kezdődik Széchenyi pályájának második fele. Az első felében forradalmár volt, amig úgy látta, hogy arra van szükség; a másodikban bölcs mérsékelő lett, mert azt hitte, hogy ilyennek lenni kötelessége. Kossuth a Pesti Hírlapban a küzdelmet megint politikai térre terelte. Újra kevesebbet gondolnak a közgazdasági haladásra, függetlenséget, önállóságot, jogokat kívánnak a nemzet számára. A hang pedig, a melyet Kossuth és hívei használnak erős, szenvedélyes, lazító. És a nemzet foriadalmibb lett, mint ahogy Széchenyi szerette volna. Kossuth láng szavára, a körülötte összesereglett politikusok támogatásával a természetes, ugrás nélkül való átalakulás csendes mezejéről a radikális forradalom terére lépett. A nagy bölcs, ki eddig mély tudását, józan számitó eszét mutatta be nemzetének, most a szivét tárja; fel s egy jövőbe látó próféta ihlettségével szól nemzetéhez a „Kelet népe“ c. munkájában. És szól emigyen: „A magyar népet a világnak megtartani és nemcsak megtartani, de az emberiség díszére nemzetté, nagy, erős, dicső nemzetté emelni, lehet; de ez a lehetetlenséggel határos és egyedül a minden szenvedelmektől ment és minden ábrándnak s szivgerjedelemnek parancsoló „hideg ész“ jelelheti ki ennek útját.“ A szív legmélyéről jött szavak, melyek imc a hideg észt akarják a meleg, a lángoló szív felé emelni. Tovább nyíltabban is megmondja, ami a szívén fekszik: „nem vonakodom egy cseppet is, ezennel legünnepélyesebben kinyilatkoztatni, hogy felfogásom szerint nagy nimbusánál fogva bizonyosan tönkre teszi a Pesti Hírlap szerkesztője a magyart, ha rögtön ki nem lép az érzelmi szenvedelmek felingerlő köréből“. E szavakból nőtt ki a két nagy ember összeütközése. Pedig mily közel volt egymáshoz a cél, mely hevítette őket s milyen egyformán szerették volna nagynak és boldognak látni a magyart. Mégis egy világ volt közöttük, egy áthidalhatatlan nagy ür. Széchenyi a csendes átalakulás, Kossuth a radikális forradalom embere. Tudjuk, hogy a nemzet zöme Kossuthnak adott igazat s Széchenyi elszigetelve maradt, támogatók, párihivek nélkül. És kinek ad igazat az utókor? Ha
