Református Kollégium, Kolozsvár, 1909

Ili.

5zéchenyi emlékezete.

Irta és a kollégium Széchcnyi-ünnepén, 1910. április 8-án elmondotta: Makkai Ernő tanár.

Kedves ifjúság! A mai ünnepet nagyon komolyan kell vennie a magyar társadalomnak. Az ifjúság pedig, ez a reménybeli magyar társadalom, amelyre küzdelmes, munkás jövő várakozik, e napon szálljon magába és elmélkedjék a legnagyobb magyarnak örök igazságú szent igéin, küzdelmes, munkás és rettentően tragikus végű életpályáján.

Széchenyi István halálának ötvenedik évfordulóját ünnepeljük. A nagy remete nem bírta elviselni nyomasztó tudatát annak, hogy a magyar nemzetet ért óriási bukást — melyre a húsvét talán soha nem jő el — ő is segített fölidézni, fegyvert ragadott s 1860. húsvét vasárnapját a magyar nemzet egyik nagypéntekjévé avatta. Maga szakította meg lázas, forrongó életét a döblingi tébolydában egy fegyverdörrenéssel.

Tehát gyászünnepélyre gyűltünk egybe! Úgy kellene, hogy szivünket mérhetetlen szomorúság fogja el- e napon, nemcsak azért, mert ez a legnagyobb magyar halálának évfordulója, hanem azért is, mert az ő tragédiája súlyos vád ellenünk, az egész magyar nemzet ellen. Próféták csak ritkán jelennek meg a földön s azoknak is mi a sorsuk! Olvassátok el a Jeremiás siralmait, vagy lássátok meg a magyar nemzet nagy prófétájának döblingi vergődését!

De hagyjuk a vádat és hagyjuk el a szomorkodást is. Ötven esztendő elég nagy idő arra, hogy a seb beheggedjen, amelyet a csapás hasított a nemzet szivén. De ezer év sem elegendő arra, hogy a nagy Széchenyi tanításai idejüket múlják.

Széchenyiről emlékezve, ne a halálról, de az életről beszéljünk. A halál közönséges dolog, mindenkire nézve egyformán bekövet-