Református Kollégium, Kolozsvár, 1909
11 a többiek érdemeinek vagy jelentőségének megtagadásával felmagasztalni. Ha tehát a reformáció megindítóival: Lutherrel és Zwinglivel szemben Kálvint világreformátornak nevezzük: akkor egyszerűen arra a hatásra kívánunk reámutatni, melyet ő a világ keresztyén népeire s ezek közvetítésével — részben egyenesen, részben közvetett utón — az egész emberiségre gyakorolt. Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írott eLő levelében egy gyönyörű fejezetben (a XII.) a különböző lelki ajándékokról olvasunk, mely fejtegetésnek lényege az, hogy „az ajándékokban pedig különbség vagyon, de ugyanazon lélek“. (4. v.) Erre talán maga a nagy apostol a legkiválóbb példa, ki testi szemeivel soha sem látta a Jézust és mégis legtöbbet tett az evangélium terjesztésére. Péter — a szikla — az, kinek pünkösti prédikációja a keresztyén egyházat megalapítja, de Pál, kinek mintegy idétlennek, mindenek között legutolszor jelent meg az Ur, terjeszti el a keresztyén vallást a pogányok között s teszi ezáltal egyetemes vallássá. Luther, a hatalmas úttörő és alapvető, bírta a felismerésnek, a kifejtésnek, a rendszerezésnek adományát és a protestántizmus- nak mint vallásnak megalkotásában az övé az elvitathatatlan legfőbb érdem. De ezen vallásos világnézlet gyakorlati következményeit a társadalmi és állami életre nézve Kálvin vonta ki; és így a protestantizmusnak társadalmi és politikai alapelvvé alakításával ö járult leginkább ahoz, hogy a protestántizmus valódi jellemét a népek felismerjék, vagy legalább is megérezzék. Ha fentebb azt mondottuk, hogy Kálvin faji és nyelvi különbségek nélkül hódította meg a különböző népeket, most reámutathatunk ezen tünemény okára is, t. i. hogy a protestántizmusnak, mint vallásnak azon következményeit, melyek az egyéni hitéleten túl kiterjednek az államokra, népekre, társadalmakra s ezeknek osztályaira, ő vonta ki a legvilágosabban s ő ismertette meg a legteljesebben a protestántizmus lényegét. Nem részletezhetjük c helyen Kálvin mindazon tanításait, melyek a most mondottak igazolására szolgálnak. Csak egy-két lényeges részletet fogunk megemlíteni, hogy állításunk helyességét bizonyítsuk. Mint ismeretes, Kálvinnak egyik legjellegzetesebb tana az isteni elővégzésről szól, mely szerint Isten azokat, akiket üdvözíteni akart, eleve, azaz még a világ teremtése előtt kiválasztotta; a többieket
