Református Kollégium, Kolozsvár, 1909
10 Luther Mártonon kívül, ki a nagy mozgalom lánglelkíi megindítója és törhetlen erejű apostola volt és aki a protestantizmus sarkalatos alapvető elveit legelőször és legvilágosabban körvonalozta. De ha ezen reformátorok hatását épen abból a szempontból vizsgáljuk? hogy ki, mely népekre gyakorolt elhatározási befolyást és melyik reformátornak követői azok, kik az evangéliumi keresztyén szellemnek az egész világ felett mind 'jobban elhatalmasodó s fentebb érintett uralmát kiterjesztették: akkor kétségtelen bizonysággal megállapíthatjuk, hogy az a reformátor, kinek születése négyszázados évfordulóját az idén ünnepli az egész protestáns világ — Kálvin János — hatásában a legkiválóbb, az igazi világreformátor. Gyakran hangoztatott dolog, hogy Luther Márton követői a svédeken, norvégeken s a Balti tenger keleti partjain lakó kisebb germán törzseken kívül főleg a németek, tehát tisztán a tulajdon- képeni germánok közül kerültek ki. Ezeknek is egy tekintélyes részét a kálvinizmus idővel magának hódította. A többi európai népek pedig, melyek a protestántizmushoz csatlakoztak, legfeljebb átmenetileg voltak lutheránusok, azután mind Kálvin követőivé lettek, akár a germán, akár a latin, akár a szláv, akár az uralaltáji nép- esaládhoz tartoztak is. A kálvinizmus egyaránt hódított az angolok, a skótok, a hollandok, a franciák, a poroszok és más németek, a csehek, a lengyelek s végül a magyarok között. Kétségtelen, hogy eme jelenség már magában is igen figyelemreméltó és alapos okúi szolgálhat arra nézve, hogy Kálvin Jánost világreformátornak nevezzük, habár ő még csak nyolc éves volt is, mikor Luther kalapácsa a 95 tételt a wittenbergi vártemplom kapuira szögezte, habár alig töltötte be 22-ik életévét, midőn a reformáció másik nagy oszlopa, Zwingli Ulrich, a kappeli csatatéren kilehelte nemes lelkét az evangélium szent ügyének védelmében De azokban, amiket fentebb az evangéliumi keresztyén szellem világhódító hadjáratáról elmondottunk, még inkább megtaláljuk a feltétlenül igazolt okot, amiért Kálvint világreformátornak tarthatjuk. Ugyanis az evangéliumi keresztyénség zászlóvivői a nem keresztyén népek között elsősorban Kálvin követői voltak a múltban, azok jelenleg is, vagy legalább is olyanok, kik a kálvinizmussal huzamosabb és tartós összeköttetésben állottak. Amint a protestántizmust nem kívántuk dicsőíteni a róm. katholicismus rovására : épen oly kevéssé akarjuk egyik reformátort