Református Kollégium, Kolozsvár, 1907
12 mációnak az ifjúságra, mit köszönhet az ifjúság a reformációnak? Kedves ifjúság! Ideálokat, eszményképeket köszönhet az ifjúság a reformációnak. Ez a nagy jelentősége az ifjúságra. Tudjátok-é mi az ideál? Megmondom, azt hiszem, hogy a legkisebbek is megértik köziiletek. Nézzétek. Szép fényes aranylapon, megrajzolva a képzelet minden bűbájával, szépségével, eleven színével, minden ember lelkében él egy kép, annak a képe, a mivé lenni, a mit elérni, a mit megvalósítani óhajtana s a minek megvalósulásától, elérésétől várja, reméli életének minden örömét és minden boldogságát. Ez az ideál, az eszménykép. És különösen az ifjúkor az ideál után való sóvárgás kora. Egy nagy magyar tudóstól hallottam azt a mondást nehány évvel ezelőtt: az ifjú ember lelke szomjuhozza az ideált. És természetes: az ifjúkor az álmodozások, nemes, szép elhatározások kora. És semmi sem hatékonyabb, semmi sem ad nagyobb ösztönt az ifjúnál a cselekvésre, mint az ideál. Nagyon sok ifjú ember van, a kinek az élete jó ideig üres, célnélküli tengődés: de ha megragadja lelkét egy ideál, ha sikerül ez ideál iránt állandó érdeklődést, szeretetet, lelkesedést önteni az ifjú lélekbe, akkor határozott irányt vesz élete, amely nagy és nemes tettekre buzdítja, lelkesíti. Igaz, hogy vannak, a kik kicsinyhitű közönyösségükben azt mondják, hogy ideálok csak üres képzelgések, hiú álmok, a mik egy darabig a költészet zománcával vonják be a keserű valóságot, de a miket a tapasztalat emberének mint hazug látszatot, szét kell tépnie. Azonban az ideált eldobni annyi, mint az életet dobni el magunktól. Az ifjú embernek különösen szüksége van az ideálokra, a mik vonzzák, a mik ösztönt, lelkesedést öntsenek belé és tettvágyra, nagy tettekre, nemes elhatározásokra sarkalják. Vannak, igaz, hamis, káros eszmények, a melyek megtévesztik az ifjakat és a melyek könnyen romlását okozhatják. Ilyen hamis eszmény volt az ókoré, a mely egyedül a durva testi erő minél teljesebb kifejlesztését tűzte ki eszményül az ifjú elé s a mely előtt a virtus abban állott, minél több embert teríteni le izmai erejével a csatamezőn és a cirkuszok porondján. De épen ilyen egyoldalú volt és káros a középkori keresz- tyénség ideálja is, a mely a keresztyén kegyesség célját az aské- zisben, a testsanyargatásában, a világ örömeiről való legteljesebb lemondásban látta. A középkori keresztyénség ideálja tehát a szer
