Református Kollégium, Kolozsvár, 1906
XLII is megismervén, vesd ki ezt a mocskot lelkedből, reformáld vétkeidet, öltözzél igazságban, övedzzél erősséggel!“1 Igen, igen: tanító ez az ember, a hivatás rajongója, a meggyőződés bátor hirdetője, a ki magának nem akar semmit, nem fél senkitől, de eszméje igazságát szeretné megértetni mindenkivel. Az a kolozsvári beszéd éles és kemény; fájt is nagyon. Sokan távoztak akkor erről a telekről megzavart érzésekkel és Apáczai csakhamar észrevette, hogy az oszladozó közönség már el is döntötte a kemény szavú új tanító sorsát. Igen is erős volt az a beszéd arra, hogy önismeretet és jószándékot keltsen a hallgatókban s ne daczot és gyűlöletet vagy irigységet a szónok iránt. De Apáczai leikéből más nem fakadhatott. Nem a személyes sérelmek miatt, hanem mert érezte, hogy ideje már fogytán van s eddig csak a véleménye rögződött meg, de ébresztő munkája még nem járt sikerrel. Beszédének legerősebb részei, a tanulók tanítók, papok, gondnokok arczképei nagyon becsesek. Adatok arra, milyen volt Apáczai előtt a föld, melynek művelésére vetette kezét; de főképen azért érdemelnek figyelmet, mert minden szavok önismeretre indít ma, mikor a távolság felszabadítja az igazságot. Ma is alkalmas volna e beszéd arra, hogy az iskola minden tényezőjének eszményi együttműködése fakadjon onnan. Akkor nem volt ilyen hatása. Mélységes részvéttel gondolunk erre a nemes lélekre, kinek méltó siker nélkül kellett életét leélnie, mert kicsiny létére nagyot akart, tanító létére a legszélesebb kört tudta áttekinteni s olyan magasra tűzte a czélt, hogy csak mások jóakaratú segítségével érhette volna el. Milyen élet lehetett az?! A keserűség nem ünnepi hangulat, azért Apáczai életéről ne szóljunk többet. Vegyük azonban észre, hogy a keserűség nem veszi el a küzdéstől kedvét. Honnan veszi a nagy lelki erőt? Hivatása érzetéből? Igaz, a hivatásérzet vezeti az embert oly útakon is, hol sebeket szerezhet s a hivatásérzet gyógyítani is tud. De lehet-e meg nem inognunk ebben az érzésünkben, ha a czélhoz közelítni sem tudunk, ha senki szeméből nem int felénk biztatás ? Apáczai ereje nem törik meg, mert övé tanítványainak a lelke. Székfoglalója vége felé megpillantja azokat az ifjakat, kik nem a szolgaságtól féltőkben, hanem a tudományok iránt való 1 Az török áfium ellen való orvosság.
