Református Kollégium, Kolozsvár, 1906
XLI ha megkeresi a keresztyén egyház felismert rendeltetésének, a folytonos haladásnak az eszközeit r, tanító székéből mással is megismerteti. Micsoda jámbor együgyüség! Nem látta, hogy a haladást nem .az eszmék kényszerítő ereje irányítja, hanem az emberek s hogy a vélt haladás csak változás ! Igaz, Apáczai egész életében fiatal volt. Azt hitte szegény, hogy a hatalmas eszméket kell szolgálnia s nem a hatalmas embereket, hogy a meggyőződést kimondani kötelesség, hogy az emberek hisznek egymás szavának s hogy a küzdelemben a jobb és igazabb győz, nem pedig az óvatosabb és a ravaszabb. Csalódott ebben is. Megtanulhatta Bisterfeldtől, hogy sokkal okosabb a vitás kérdésekben színt nem vallani1 s ott volt előtte Basire Izsákban a példája annak, hogy a fejedelem kegyét meg lehet szerezni, csak tudni kell a módját. Apáczai nem akart tudni erről a módról ; alkudni nem tanúit. Mégis bűnhődött érte. Presbyterianus volt és elég vigyázatlan, hogy véleménye mert lenni a fejedelem nagy kötelességeiről, ámbár szinte áhítattal nézett fel a trónra, mert onnan a közjóról való okos gondoskodást várta; véleménye mert lenni az egyház kormányzásáról is, jóllehet igazabb hivő nem volt nálánál, de nem gondolta, hogy Protestantismus és papi hatalom megférnek egymással. Ez az önálló vélemény a hatalmaskodóknak nem tetszhetett. Igaz, hogy nézeteinek érvényesítésére valami erősen nem is törekedett, de hiszen Lessing templomos vitéze is hiában védte Náthánt: „Mindegy, a zsidót megégetjük!“ A bölcs Náthán máglyára tevése bizony nem a jeruzsálemi patriarchán múlt és kicsiny híja, hogy Apáczai külső emelkedésének nem a gyula- fehérvári torony teteje lett a legmagasabb pontja !1 2 Hiszen olyan bővében is voltunk mindig az Apáczaiaknak! Talán nem egyedül az én szivem szorúl el, a mint Apáczai életének erre a mozzanatára gondolok. És bizonyára minden becsületes embernek emelkedik a keble, tudva, hogy erre a fenyegetésre a kolozsvári székfoglaló a válasz. Zrínyi Miklós lelke szólal meg Apáczai ajkán: „Én nem hizelkedhetem, édes nemzetem, tenéked, hogy hazugságommal dicsérjelek, hanem im megmondom fogyatkozásidat olyan szívvel és szándékkal, hogy magad 1 L. Pokoly, Az erdélyi ref. egyházkerület története II. 215. 2 Gyalul Farkas, Apáczai Cseri János. 14.
