Református Kollégium, Kolozsvár, 1906
XXXVIII való fontosságát is igen nyomatékosan kiemelte. Az egyház hü tagjai, kik iskolát tartottak, tanították ugyanazt és épen úgy, a hogyan elődeiktől látták, azt hitték, hogy ezzel mindennek eleget tesznek. Senki sem mondta addig nekik, az iskola gondolkozásra nem szoktatott, tehát nem is tudhatták, hogy az őseiktől elfogadott eszmék csak következetes és hosszas munkával valósíthatók, hogy a folytonos haladáshoz az ember akarata is folytonosan kell. Bethlen Gábor utódai, az iskolát teremtő reformátorok követői nem értették meg, hogy az iskola csakugyan közügy, a nemzeti érdek, mert az iskola a jövendő. Apáczai pedig épen ezt hirdeti, az ő lelkében ez volt egyetlen forrása minden törekvésnek, indulatnak, örömnek, nyugtalanságnak, ajka egyet hangoztat örökké: „Ideje felébredned, te álmos, mámoros, hályogos szemű magyar nép! Kelj föl és állíts iskolákat!“ Mindig, mindenütt az iskola és a tudás nemzeti fontossága. Hirdeti azt a törvényt, hogy mindenben a tanultabb győz (Széchenyi). Az apostoli lélek buzgalma élt benne, mely megerősíti a szemet, hogy távoli jövendőbe lásson, az akaratot, hogy semmi akadálylyal ne törődjék, az elmét, hogy alakoskodás meg ne tántorítsa, még a testet is, hogy a maga szükségleteit rendelje alá az eszményi czélnak. Ez az eszményi czél a magyarság szellemi önállósítása, ez által jövőjének biztosítása. Ez a czél oly nagygyá teszi, hogy kortársai közül egyedül Zrínyi Miklós ér fel hozzá; oda emeli ez Széchenyi István és Wesselényi Miklós mellé. Apáczai szerint: „A béke megtartásának vagy visz- szaszerzésének, a háború dicsőén folytatásának vagy bevégzésének egyetlen módja, hogy otthon az államban tanult férfiak nagy számmal legyenek.“1 Csoda-e, ha a XVII. században e felfogást nem méltányolják, mikor a XIX. század magyarjának sem volt olyan könnyű megértenie Széchenyi szavát: „A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma“.2 Pedig Apáczai után — igaz, hogy nagyon szakadozott sorban — egyező lélekkel követte már egymást Bél Mátyás, Maróthi, Bessenyei, Kármán József s Széchenyi mellett ott volt Eötvös, ki Apáczai munkájának annyi idő múlva folytatója lett! Apáczai azért magára hagyva sem csügged. Csak erősödik az akarata, keményebben esik ajkáról a szó, minden nehézség és 1 Kolozsvári székfoglalója. 2 Hitel, 178.
