Református Kollégium, Kolozsvár, 1906

XXXII gatója, Incze Lajos ref. lelkész, dr. Feldman Ignácz orvos, Benke István ref. tanár, dr. Török Gábor orvos, Veres Imre főszolgabíró, Petrichevich Horváth Kálmán, gróf Teleki László Gyula, Szabó Jenő ref. lelkész és az iskolának még számos volt tanítványa. Mialatt a vendégek az ünnepély végével a collegium és a ref. theologiai facultás helyiségeit megtekintették, a collegium régi tanítványai a temetőbe vonultak megkoszorúzni elhunyt tanáraik sírját. Az eredeti tervtől eltérve, az idő rövidsége miatt, az összes volt tanítványok nevében csak Sámi László sírjánál mondott beszédet Békéssy Károly dr. egyetemi nyilvános rendkívüli tanár. Ezután megkoszorúzták Sárkány Ferencz, Jancsó Lajos, Debreczeni József, Szabó Sámuel, Parádi Kálmán. Kocsi Károly volt tanárok sírjait. Az ünnepi ebéd a New-York szálló földszinti éttermében folyt le. Az első köszöntőt Bethlen Ödön gr. collegiumi főgond­nok mondotta a királyra ; Bartók György dr. püspök a collegium elöljáróságára és tanári karára; Dóczi Imre tanáregyesületi elnök Bartók György püspökre, Török István igazgató Dóczi Imre elnökre, Balogh Károly tanár a felekezetek képviselőire, Antal Géza dr. pápai ref. theologiai tanár Kolozsvár közönségére, Szvacsina Géza polgármester a vendégekre, Kenessey Béla theo- logiai igazgató az egyetemre, Kolozsvári Aladár a tanárokra, Kovács Dezső a régi növendékekre, Sinka Sándor debreczeni tanár az ünnepély rendezőire stb. Külön rendező bizottság alakult Deák Albert dr. ügyvéd vezetése alatt, a régi és mostani tanítványokból. Ez vállalta magára a majális rendezését, mely május 22-én estve, szép közönség részvételével folyt le a lövölde helyiségeiben. Ugyanez a bizottság lelkes felhívást bocsátott ki az intézet volt tanítványaihoz, hogy adakozzanak a collégium szükségeire. Rövid volt az idő e fel­hívások szétküldésére ; de igy is szép összeg gyűlt össze. Erről külön számolunk el.

Next

/
Thumbnails
Contents