Református Kollégium, Kolozsvár, 1906

X röpíti eszméi, hogy még sóhajtás, vágyakozás képében sem nyi­latkoztak. Nincs szó többé magyar népiskolákról, ingyen oktatásról országos intézkedés alapján. Lestilyed a tanítás a latinság tenge­rébe. Szerencse, hogy nem volt iskola mindenütt, mert különben latinná tette volna az egész nemzetet. A helyzet igy marad 1790 tájékáig, a mikor a latin mellett a német nyelv nyűge fenyegette köznevelésünket. Időközben mégis történtek más irányban kedvező intézkedések, nem egyedül a kolozsvári, hanem az összes erdélyi református kollégiumok tanügye érdekében. Ezek alapján jött létre az 1769. évi tanterv, a szükséges utasítások kíséretében. A XVI. és XVII. században keletkezett iskolák magok alkották meg tanterveiket, fegyelmi szabályaikat, vagy önként vették át vala­melyik intézettől s alkalmazták viszonyaikhoz. Erdélyben az 1769. évi tanterv másképpen jött létre. Itt a XVI11. sz. elején megalakult központi főhatóság, a főkonzisztórium helyes irányítása mellett, előkelő megbízottai vezetése alatt, a nagyenyedi, kolozsvári, maros- vásárhelyi tanárok egyéni és tantestületi véleménye alapján, beható tanácskozás után állapították meg a tantervet és utasításokat. A kor szelleméhez tartozott a latinság imádata, tehát nincs jogunk a mai kor szellemével és Ítéletével hibáztatni az új alkotást. Ettől elte­kintve s egyebekben is ama kor színvonalát nézve, el kell ismer­nünk, hogy kitűnő munkát végeztek elődeink. A kolozsvári tanárok­nak jelentékeny részük volt a tantervek és utasítások elkészítésében. Érdemes volna e ténynyel részletesen foglalkozni, - ha az alkalom engedné ; de most csak néhány mozzanatot emelek ki. Újság maga az a tény, hogy több intézet tanárainak véleménye alapján, tehát természetes alapon, a kor szükségeinek megfelelő szellemben készítik a tantervet s ugyanakkor utasítást is adnak a tanterv mellé, mely tájékozást nyújt a tárgyak köréről, a tanítás módszeréről s vezérfonalúl szolgál az újonnan választott tanárnak. Újság a fegyelmezésre vonatkozó útasítás, mely általánosságban a szelíd bánásmódot ajánlja. Újság az is, hogy a tanárok kötelesek jelentést tenni elvégzett munkájokról, az előfordulható akadályokról s javaslatot kell tenniük az akadályok elhárítása ügyében. Végül újság az erdélyi kollégiumokra a tanterv egysége és végrehajtá­sának ellenőrzése. — E tanácskozások alkalmával panaszkodtak a tankönyvek hiánya miatt, tehát megbízást adtak egy-két tanárnak ily könyvek készítésére, a minek lett is foganatja.

Next

/
Thumbnails
Contents