Református Kollégium, Kolozsvár, 1906
99 intézetünk fölött. Stan János VII. o. tanuló volt az áldozat. A helybeli róm. kath. főgymnasiumban végezett hat osztátyt. Ez évre hozzánk jött a VI1. osztályba. Tanulótársaival jó viszonyban volt. Tanjegyei az V. osztálytól kezdve mutatnak hanyatlást. Igazolatlan mulasztásai nemcsak nálunk voltak. Ezek nyomhatták lelkét. Részvétünkre azért érdemes, mert a szülői háztól távol, nem volt irányítója, nem volt jó barátja, a ki belásson leikébe, a ki visszatérítse arra az útra, melyen egykor jeles tanjegyeket szerzett. E szomorú eset nyilván mutatja, mennyi rebegés töltheti el a szülők szívét, kik kénytelenek idegenben neveltetni gyermekeiket, hiszen sokszor azok a gyermekek is elbuknak, kik a szülők szemei előtt, otthon nevekednek. Az élet tiszta koczkajáték, merő küzdelem. A nevelés feladata tehát tanítás a küzdelemre, munkára, önuralomra. Ez a tanítás idézhet elé keserű érzéseket az ifjúban, de nem jogosítja föl az élet megvetésére. Stan Jánosnak nem volt jó barátja, a ki megtanítsa önuralomra: ezért borítjuk be emlékét részvétünk gyöngéd leplével. A tanári személyzet körében nem történt nagy változás. Weiszer Róbert helyettes tanárunk kénytelen volt megszakítni szolgálatát 1906. october elsején, hogy katonakötelezettségének eleget tegyen. Óráit betöltötték Kovács Dezső, Kálmán János dr. rendes tanárok és ifj. Bartók György dr. óraadó tanár, tehát nem kellett új tanerőt alkalmaznunk. Szomorú változás a jövő évre az, hogy Seprődi János tanár, kedves kartársunk lemondott az ének- és zene tanításáról. Még tanárjelölt volt, mikor 1893 -95-ben megbízást nyert az elöljáróságtól az ének- és zene tanítására. Most telik 12-ik éve. Ha a halottak fölkelhetnének, azok is velünk együtt igazolnák, hogy az ő működése e 12 év alatt nemcsak buzgó, nemcsak lelkes, hanem szívós, kitartó, türelmes és sikeres is volt. Nem hasonlítom semmihez működését, csak azt mondom, hogy rendkívüli tárgyak iránt ébren tartani az érdeklődést, a legnagyobb feladatok közé tartozik; mert a tanító egyesegyedül önmagára, szíve, lelke rugékonyságára van útalva. — Az egymás után következő években nem volna szakad űrnek maradni a tanításban ; de most űr marad: legalább e pillanatban még nincs reményünk, hogy ür nem marad. Ezért sajnáljuk Seprődi János lemondását. 7
