Református Kollégium, Kolozsvár, 1905
86 Az ország törvényeit eltörlé a király; de állíta helyökbe kamarákat, igazabban mondva kínzó műhelyeket, melyek a lakosság vérét szipolyozzák. Beállttá e kamarákba a mészáros Szuhayt s a horvát parasztot Migazzit, ezeket a vadászkutyákat, a kik kiszagolják, hogy hol találhatni még elrabolni valót. A koronára háramlóit javakat németeknek adományozza a király, az ország hivatalait idegenekkel tölti be, a várakat német kapitányokra bízza. Maga Rudolf nem látható, csak zsarnoksága érezhető. Illésházytól s másoktól 2 millió értékű vagyont koboz- tatod el. A király parancsából Belgiojoso Bocskay István után is kiveté hálóját; azután hadsereget indított a török helyett, magyar alattvalóira. Ekkor fordult a végső szükségben a magyarság oltalomért régi halálos ellenségéhez, a törökhöz; de nem a keresztyénség, hanem Rudolf zsarnoksága ellen. E kiáltványnyal kéri a magyar nemzet a keresztyénség segélyét. A szerencsi gyűlés után tovább folyt a háború. Az osztrák és morva falvak égése újból kényszerűé Mátyást, hogy a békeértekezlet komoly kezdeményezésére sarkalja Rudolfot, ki félőrült állapotában csak saját hatalmát és személyes biztonságát féltette, népei, családja érdekeivel nem törődött. Az egyezkedés nehézségei. Ily körülmények közt azt lehetett volna hinni, hogy a béke könnyen létre jöhet; de éppen az ellenkező történt s ha Bocskay nem becsüli többre a méltányos békét a háború fordulatos szerencsejátékánál, bizony nem is jött volna létre. Pedig az ő helyzete is nehéz volt különösen a miatt, hogy a török szultán koronát, királyi czimet adott neki s nem jó szemmel nézte Bocskay békülékenységét, hiszen a szultán érdeke háborút kívánt. Ezen kivlil jó tudni, hogy bár a Korponán összegyűlt rendek többsége hajlott a békére, volt olyan párt is, mely azt hangoztatta, hogy a béke legjobb biztosítéka a
