Református Kollégium, Kolozsvár, 1905
Az igazgató megnyitó beszéde. Tisztelt közönség, Kedves ifjúság! Az 1905/6-ik tanévre többen gyűltek össze a növendékek, mint a megelőző évben. Jól esik megjegyezni, hogy éppen a reformátusok ébredeznek s igyekeznek gyermekeiket áldozattal is taníttatni. Egyedüli hibájok, hogy későn szoktak jelentkezni, megelőzik őket a más felekezetbeliek; e miatt többen kimaradnak. Például az I., 11. osztályt megtölthettük volna tisztán reformátusokkal. A nyilvánosság előtt hangsúlyoznom kell, hogy a más vallásuaktól nem zárkózunk el, sőt szívesen fogadjuk, a régi szokásnak megfelelőleg; de intézetünk jellege, alapítványaink természete megkövetelik tőlünk, hogy híveinknek adjuk az elsőséget. A bánásmódban nem teszünk különbséget közöttük; mert az lebeg előttünk, hogy mindnyájan a magyar föld szülöttei, a magyar nemzet tagjai. Szorgalmukat, tudásukat, ügyességöket megbecsüljük, sőt bár szerény, de erőnkhöz mért kitüntetésben, jutalomban részesítjük. Vallásos érzületét nem bántjuk, bántani sem engedjük, ha tudomásunkra jut az ily eset; azonban a társadalomból, néha talán magából a családból hozott nyers csúfoló- dási viszketeget nem ellenőrizhetjük, nem gátolhatjuk meg teljesen. Ha tehát ilyesmi előfordul, nem az intézet szelleméből fakad. Növendékeinkben az embert nézzük, jó és rossz tulajdonságaival; amazt fokozni, ezt nyesegetni, irtani törekszünk. Mindig az a kérdés lebeg szemünk előtt, milyennek kell lenni a gyermeknek, az ifjúnak? Példányul veszsziik a legtökéletesebb családi nevelésben része-
