Református Kollégium, Kolozsvár, 1905

7

sült gyermekeket, milyenek intézetünkben, istennek hála! nagy számmal vannak. Kedves előttünk, ha a gyermek, az ifjú egyenes tartással, nyílt szemekkel, derült arczczal áll elénk, kihívó hetykeség nélkül, ha érthető, tiszta, csengő hanggal szól hozzánk; ha szerény s mégis bátor, ha közlékeny, bizalmas hozzánk; mert ha igy közeledik felénk, mi hasonló bizalommal ajándékozzuk meg. Szeretjük, aki tanulni vágyik, aki érdeklődik, kérdez, elbeszéli a mit tud, tapasztal, érez, éppen úgy, mint otthon, szülői körében. Szeretjük azt, ki a természet jelenségei, az elméleti tudományok kincsei iránt érdeklődik. Szóval mi mindenkit megbecsülünk, ki szeret valamit azokból, a miket tanulnia kell; mert ebben látjuk zálogát biztos fejlődésüknek. Még a szülőktől is meg szoktuk kérdezni, hogy mire van gyermekeiknek hajlamuk és az ily hajlamokat, készséget, ügyességet ápoljuk bennök; mert igen sokszor ezeknek kifejlesztésével menthetjük meg a társadalomnak s emelhetjük őket a hasznos, önálló polgárok sorába. A ki nem mindenben jeles, igen sokszor derék emberré válhatik, ha öntudatra ébredt.

Az értelmes, gondos szülők akkor végzik legjobban feladatukat, ha a tanítókkal egyetértve lesik, vizsgálják e hajlamokat s ezeknek megfelclőleg irányítják gyermekeiket.

A kis gyermeket nemesebb ösztöne, a szülők, tanítók biztatása, barátainak jó példája ösztönzi munkára, tanulásra; gyámol kell nekik, mint a fiatal csemetének. E gyámolításból nekünk nagy rész jut s mi ezt élvezettel, szeretettel gyakoroljuk; de czélunk az, hogy a serdülő ifjak minél hamarább szabadúljanak e gyámolí- tástól. Főczélunk az, hogy az élet küzdelmeiből válaszszon ki magának egyet, azt szeresse a rajongó szeretetével, ragaszkodjék hozzá, harczoljon érette, találja meg benne élete feladatát s ez ne engedje őt többé eltántorodni se jobbra, se balra. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor nem lesz többé szükséges a mi gyámolításunk. Megőrzi ezután az ifjút az öntudat, az akarat, a mély meggyőződés az iránt, hogy nem hiában él.