Református Kollégium, Kolozsvár, 1905
4 reád függesztjük e pillanatban lelkünk minden gondolatát, szivünk minden érzését, mint vezérlő csillagára függeszti szemeit a puszta vándora. Reád függesztjük lelkünket, hozzád esedezünk oltalmadért, segedelmedért, óh megtartó, megsegítő, megáldó Istenünk, a mikor egy új évet kezdünk kegyelmedből s a bizonytalan jövő előtt remény s aggodalom között hánykódik szívünk. Hozzád esedezünk áldásodért, segedelmedért, a mikor ime megnépesült, megelevenedett e sokáig néma, csendes hajlék, miként tavasszal virágzásba borúi a fa és hosszú csend után zengő daltól visszhangzik erdő és mező. Íme megújult itt ismét az élet és új társakkal megszaporodott ifjú néped is megújítja esedezését új reményekkel, új vágyakkal indulva új kötelességei teljesítésére. Oh újítsd meg te is mirajtunk kegyelmedet, hűséges gondviselésedet; hadd hirdesse ez év is soha nem szünetelő atyai jóvoltodat és szeretetedet. Ez ünnepélyes óra, hadd hintse áhitat harmatát szíveinkre megtermékenyítvén minden iránt, a mi szép, jó és nemes. Add áldásodat minden mi munkánkra, hogy legyen mindnyájunk munkája egy szent zsolozsma a te hűségednek és irgalmasságodnak magasztalása. Hadd, ragyogja be lelkünket a te lelked világossága, hogy megismerjük a te szent akaratodat, kövessük parancsaidat, hogy a te igéd legyen a mi lábaink szövétneke és így te légy hitünk kősziklája, üdvösségünk paizsa. Adj a te lelkedből bölcseséget a bölcseknek, értelmet az értelmeseknek; hadd csepegjen, mint az eső, a mi tanításunk, hulljon, mint harmat a mi beszédünk, mint permeteg a fűre, zápor a pázsitra, hogy felüdüljön, megtermékenyüljön itt minden szomjuhozó lélek. A te ifjú népedet pedig Fedezd be szárnyaidnak árnyékával Ha sújtó vész lebeg fejük felett Vezesd az élet útján kezeiddel Ha tántorognak s lábuk ingadoz Almukat őrizd, gyengeségüket védd Emeld fel, hogyha szívük roskadoz.
