Református Kollégium, Kolozsvár, 1904
— 34 — Eddig tehát egyes, egyelőre még szórványos jelek, reménylenünk engedik, hogy nálunk is jobbra fordulnak a viszonyok, de teljes javúlása a helyzetnek csak akkor áll elő, ha majd mindenki felismeri széles e hazában a modern magyar stylusnak fontos rendeltetését s ha majd mindenki halaszthatatlan szükségnek tekinti a magyar népies művészet lehető legnagyobb kifejlesztését. Nagyon fontos rendeltetésük van ezért az iskoláknak. A vidék műveltségre törekvő ifjúságának jóformán kizárólag csak az iskola nyújthat megfelelő nemes táplálékot, az iskolának kell gondoskodnia arról is, hogy az ifjúságot a szép művekkel való foglalkozás által hozzá szoktassa ahhoz is, hogy a művészi alkotásokban a szépet megtalálja s azt csiszolt ízlésével élvezni is tudja. Nem a jelen, de a jövő sorsát tartják kezükben az iskolák, ennek kell most széles alapját egyengetnünk; mert, hogy a rajztanítás ügye a nemzeti géniusz nagy életkérdése s egyúttal a társadalmi jólét rendkívül fontos tényezője, az a mélyebben gondolkodók előtt immár kétségtelen. A rajzoktatás ily nagy fontosságának tudatában s ennek folytán a reám háramló kötelességnek érzetében, de a nemzeti művészet szeretete által is áthatva lépek ennek az iskolának a falai közzé. Czélomul a magyar népies művészettel való foglalkozást tűztem ki, annak fejlesztése érdekében akarok hasznos szolgálatot tenni az iskolán belül és kívül. A mikor pályámra léptem, az volt a hő vágyam: vajha egykoron oly iskolában működhetném, a hol a magyarságnak s a nemzeti művészetnek alapja biztos talajra lenne iektetve. Vágyam elértem s most midőn egy év elteltével — mely alatt iskolánkat megtanultam szeretni, századokon át folytatott nemes küzdelmein hevülve csodálni s czéljait nemes odaadással szolgálni — abban a szerencsés helyzetben érzem magam, hogy egész életemet e falak között tölthetem le; nem csupán azért a kitüntető bizalomért mondok hálás köszönetét a Mél- tóságos Elöljáróságnak, hogy e díszes helyre elhívni
