Református Kollégium, Kolozsvár, 1904

— 31

érdeklődik, részt venne az összegyűjtés munkájában. Ez volna az egyik tenni való ; a másik: hogy az összegyűjtött régi és újabb formákat igyekezzék mindenki, a ki csak díszítő művészettel foglalkozik, használatba is hozni.

E kérdésnél kissé megállapodom. Ismeretes tény mindnyájunk előtt, hogy századokkal ezelőtt Erdélyben, különösen városunkban az iparművészet — melyet magyar szellemben műveltek — a fejlődés mily magas fokára jutott s főképen magyar ötvöseink között mily kiváló művészek akadtak. Több gyönyörű emlék beszél e kor művészetéről.

Már most, ha azt sem hagyjuk figyelmen kívül, hogy az új irány, — mely napjainkban kezd erőhöz kapni — a régi, magyaros, szép művészetnek a felelevenítésére is törekszik, csak annál nagyobb bizalommal kell fogadnunk az új stylust és munkálkodnunk annak fejlesztésén.

A czél tehát ki van tűzve s ez az, hogy stylszerű, ízlésben magyaros iparművészet lépjen életbe, ennek magyaros szellemben való művelése érdekében azonban kívánatos az egyszerű népies díszítő formáknak fejlettebb, összetettebb, változatosabb s hogy úgy mondjam, finomabb és nemesebb formákban való művelése, a mint ez a népdalokkal, népköltészettel történt. Aztán ez a fejlesztett ornamentika az új s a divatosnál nemzetibb díszítő- művészetnek képezné a forrását.

Előbb megemlítettem a velők való foglalkozás két módját, most még a fejlesztés harmadik módjáról akarom nézeteimet elmondani. Új formák alkotása a legfőbb feladat. Fejlődhetnek az uj formák, a melyek magyarosak lesznek minden ízökben azáltal, hogy az idegenből vett formák átgyurva, átdolgozva magyarosokká lesznek, vagy az idegen befolyástól menten önmaguktól, mint egy-egy újabb gondolat kifejezései. Az új gondolat: új forma. De támad-e a tervező művésznek sok új gondolata s ezáltal keletkezik-e sok új forma? Az eredmények azt mutatják, hogy kevés, vagy nem annyi, hogy elég volna. Új fór