Református Kollégium, Kolozsvár, 1904
17 az alvilág bírája lett s ott is igazságot szolgáltat a lelkeknek. Majd Orion után, ki kezében buzogánynyal űzi az aspho- delos-réten a vadakat, feltűnnek a görög eposz és dráma mythikus gonosztevő alakjai: Latona megsértőjének, Tityos- nak újra és újra nővő máját 2 saskeselyű tépdesi szüntelen; Tantalos, ki saját fiát adta ételül az isteneknek, kínosan bűnhődik: állát csapdossa a víz s nem ihatik, feje fölött édes gyümölcsök függenek s nem ehetik, mert mikor inni akar, elapad a víz s ha a gyümölcs után nyúl, elkapja az ágakat előle a szél; a többszörösen vétkes Sisyphos hatalmas sziklát gurít felfelé egy meredek hegyoldalon, de mire a tetőre ér, visszagurul s ismét kezdheti elől munkáját. Még csak a hős Herakles árnya jelenik meg s azután Odysseus visszaborzadva a holt árnyak sergétől visszatér Kirkéhez, Aiaie szigetére. — Miként láthatjuk, Homerosnál az alvilág képezte még meglehetősen egyszerű és nem egészen határozott, úgy hogy a következő századokra maradt fenn térségeinek pontosabb meghatározása s különféle lényekkel való benépesítése. Nem látja Odysseus Hades palotáját; nem Charont, az öreg révészt,a lelkek szállítóját; nem Kerberost, a háromfejű kutyát, az alvilág őrét, mely az érkezőkre barátságosan tekint, míg a felvilágra igyekvőket visszariasztja. Homeros alvilágában nincsenek elkülönítve a holtak árnyai a szerint, a mint földi életükben jók vagy rosszak voltak. Ennek magyarázatát abban találhatjuk, hogy a homerosi ember még nem látott annyi igazságtalanságot az életben, hogy lelkében megérlelődhetett volna a tálvilági jutalmazó és büntető hatalom élesen megkülönböztethető fogalma. így történik azután, hogy Odysseus egy helyen látja az istenes Teiresias jóst, a vitéz Achilleust a hős Agamemnont és félisten Heraklest Tityosszai, Tantalosszal és Sisyphossz'd], a kik pedig nagyot vétkeztek az istenek ellen. A Tartaros Homerosnál nem a gonosztevők túlvilági 2
