Református Kollégium, Kolozsvár, 1903
10 — egyszer fájdalommal, keserűséggel emlékeztek vissza előttem ezekre az időkre. Súlyos dolgok ezek tudom s sokat haboztam, hogy vájjon elmondjam-é, de elmondottam, nem vádaskodásból, hanem hogy ez által is evidenssé tegyem az ifjúság fokozottabb vallásos és egyházi gondozásának szükségét, mert hiszen nyom nélkül nem marad semmi a történetben s így egy iskola történetében sem s az említett idők és viszonyok — ha javultak is az állapotok — nyomot hagytak az intézetben, a melyet el kell távolítani. És én már ez irányban teendőimet nem abban látom csupán, hogy minél nagyobb készséget, ügyességet szerezzek és tanúsítsak a vallási ismeretek közlésében, minél nagyobb eredményt mutassak fel a tanításban, hanem első sorban és mindenek felett abban, hogy a növendékek szivét nyerjem meg az evangéliumi igazságoknak, arra fogok törekedni, hogy megismerjék és egész lelkűkkel megszeressék Istent és a ki vele egy volt, a legnagyobb eszményt a földön, az Ur J. Krisztust. Mert igaz, hogy a vallásban s épen az evang. kér. vallásban, a mely a szeretet vallása, szükség van ismeretre, mert a mit nem ismerünk azt nem is szerethetjük és ismét: a vallás nem csak a szivet érdekli, hanem az elmét is; azonban a kér. vallás első sorban élet, élet a Krisztusban, a Krisztus szerint és ennek az életnek megnyerni, erre az életre ránevelni, ez az ifjú vallásos és egyházi gondozásának a feladata. És ha már a gimnáziumban minden egyes tanárnak nemcsak a tanítás, hanem még inkább a nevelés a feladata: úgy első sorban a vallástanárnak és ha a gimnáziumban az egyes tantárgyakra nem magukért a tárgyakért van szükség, hanem hogy általuk a gyermek megtanuljon nemesen érezni, helyesen gondolkozni és megfelelően cselekedni; úgy különösen szükséges ez a vallástannál, melynek az a czélja, hogy a tanulás által szerzett ismereteket s az ezek által keltett nemes érzelmeket egy egységes egészszé olvaszsza a növendékek lelkében s át
