Református Kollégium, Kolozsvár, 1903
11 — hassa az evangélium szellemével, hogy megnyerje a kér. igazságoknak, hogy ezek az igazságok legyenek mindenkor életük vezérlő csillagai, hogy tudjanak nemesen érezni, helyesen gondolkozni s az evangélium szellemével, leikével megegyezően akarni és cselekedni. Ennek a czélnak az elérése érdekében szükséges azonban, hogy az ember minél többet, állandóan foglalkozzék növendékeivel. Erre pedig — a tapasztalat győzött meg róla — vajmi kevés a tantervben megállapított hetenkénti két óra. A tanítási óráknak — ha még olyan kevésre szabja is ki az ember az eltanítását — meg van a maga tananyaga, a melyet el kell végezni s a melyről be kell számolni. Keresni kell tehát alkalmat a tanítási órán kívül is a növendékekkel való érintkezésre, foglalkozásra. És én ilyen alkalomnak tekintem a hetenkénti ifj. istentiszteleteket. Ezeknek az ifj. istentiszteleteknek az ügyét szabályozta két évvel ezelőtt egyetemes konventünk és én nem akarok itt apológiát tartani a konvent intézkedése mellett, de ki kell hogy fejezzem elismerésemet és örömömet ez intézkedés iránt, mert a régi gyakorlatot semmiképen sem tartom egészségesnek a vallásos vezetés előbb említett czélja érdekében. Az ifj. istentisztelet abban az alakjában, a mely az egyedül helyes, collegiumaink jórészénél eleddig ismeretlen volt; mert vagy a felnőttek istentiszteletére, a rendes gyülekezeti istentiszteletre vitték a növendékeket vagy pedig, ha az iskolában tartották, akkor egyszerű imádkozás volt csupán. Ami az elsőt illeti, t. i. a gyülekezeti istentiszteletre vitelt, hát ez ellen semmi kifogásunk sem kellene, hogy legyen, mert hiszen ezzel rászoktatjuk a templomba járásra s ha ez csak szokás is, gyermeknek és ifjúnak a jót megszokni sohasem árt; van azonban ebben a korban a gyülekezeti ist. tiszteletre vitel ellen egy alapos és nagyon megszívlelendő argumentum és ez az, hogy köny- nyen megtörténhetik, hogy az óhajtott czélnak épen az
