Református Kollégium, Kolozsvár, 1903

102 —

De a békés munkát harcz váltotta fel. A dicsőséges szabadságharcz szerencsétlenül végződött; a korlátlan uralom szomorúbbá tette Magyarországot a temetőnél.

E szomorú időszakban Deák Ferencz Kehidán élt, egészen félrevonulva. Az osztrák hadak 1859. jun. 25-én vereséget szenvedvén Solfeniro mellett, remélni lehetett, hogy a magyar ügyek jobbra fordulnak. Ez ügyek előkészítésében fejti ki Deák Ferencz életének legnagyobb munkásságát, midőn elkészíti és előterjeszti felirati javaslatát 1861. május 13-án.

„Nehéz idők, vészteljes évek mentek el fölöttünk, — így kezdé beszédét Deák Ferencz — végenyészet szélén állott nemzetünk. De az isteni gondviselés, midőn egyrészről annyi szenvedéssel sújtott, másrészről erőt ébresztett keblünkben, hogy el ne csüggedjünk és a veszélybenforgó hazát még forróbban szeressük. Adja Isten, hogy tanultunk légyen a kisértet nehéz napjaiban, s kik egyek voltunk szenvedésben, egyek legyünk működéseinkben is.“ Rövid bevezetés után eléterjeszteite fölirati javaslatát, melyben nemzetünk szenvedéseit, küzdelmeit, közjogi helyzetét, Magyarország függetlenségét megható méltósággal, rövidséggel, a magyar nemzet tekintélyéhez illő fenséggel ismertette s ezeknek alapján Magyarország önállóságának visszaállítását követelte. E felirat szerint „A közelebb lefolyt 12 esztendő súlyos szenvedések kora volt reánk nézve. Ősi alkotmányunk eltöröltetett s a korlátlan hatalom idegen rendszere nehezedett reánk. És e nyomasztó rendszert még súlyosabbá tették azok, kik azt ellenséges indulattal, korlátolt felfogással s gyakran rosszakarattal kezelték. Bűn volt előttük a szabadság érzete, bűn volt ragaszkodásunk nemzetiségünkhöz, bűn volt még a legtisztább honszeretet is.

Isten úgy akarta, hogy szenvedjünk, de ne csüggedjünk s hűtlenek ne legyünk önmagunkhoz, és úgy akarta, hogy a fejedelmet 12 évi tapasztalás végre meggyőzze hogy a korlátlan hatalom absolut rendszere nem vezetheti,