Református Kollégium, Kolozsvár, 1901

— 51

Verg. Aen. IX, 793:

at territus ille,

Asper, acerba tuens, retro redit et neqe terga Ira dare aut virtus patitur.

Ezekből a példákból eléggé kitűnik, hogy Claudianus önállóságra törekedett még ott is, a hol az alapeszmét Verg.- tól vette.

így a Vergiiius-utánzás és az irály eredetiségének kérdésében ezek után bátran kimondhatjuk, hogy Claud. nyelvezete a hanyatló latinság vonásai mellett nagyon sokat köszönhet Verg.-nak; de akár szándékosan választotta frázisait Verg.-hói, akár reminiscentiaképpen maradt meg egy és más, mégis dicséretére válik, hogy a tiszta eredeti forrásból gazdagította epikája nyelvezetét. Az a negyedfél- száz esztendő, mely elválasztja Verg.-tói, a korában urak kodó pongyolasággal és lapossággal, vagy czifrálkodással szemben nem teszi ugyan müveit abszolút becsüekké, de mégis elismerést és méltó dicsőséget szolgáltat nekik

Claudianus nemcsak nyelvi, hanem tárgyi tekintetben is hű tanulmányozója Verg.-nak. Müveiben gyakran találunk olyan helyeket, melyek a Verg. tanulmányokra vihetők vissza. Pl. az In Ruf. I-ben, a hol Alekto furia gyűlésbe hívja az alvilág szörnyeit, ugyanazon alakokkal találkozunk, mint az Aen. VI. 273. s köv. soraiban: Luctus, Curae, Morbus, Senectus, Metus, Farnes, Egestas, Letum, Labor, Discordia. A furia is épenugy van ábrázolva, mint Verg.-nál: kigyóhajjal,mérges tekintettel. Midőn a szerénységet említi, Fabriciusra hivatkozik, mint Verg. Aen. VI, 844. Az alvilág leírásánál (U o. II. k.) találkozunk a Cocytussal, Phlegethon- nal, a külömböző büntetésekkel, Minossal és Radamanthus- sal, sőt az Aen. VI, 748. alapján az is el van mondva, hogy a lelkek hosszas vándorlás és tisztulási processus után ismét új életet kapnak. Maga Radamanthus is elborzad, midőn meglátja Rufinust és azt az iszonyú büntetést szabja reá, hogy a Tartarus fenekén a titáni sötétbe zárva bűnhődjék a világ végéig; mert az ő bűne nagyobb, mint a Salmo- neusé, Tantalusé és Tityusé mind együtt véve s nem elóg

é*