Református Kollégium, Kolozsvár, 1901

— 38 — volt mindazt amire szüksége volt. Tanulmányai első sorban a rhetorikát és philosophiát ölelték fel, melyek abban az időben az általános műveltség fő kellékeinek tartattak. E mellett állandóan tanulmányozta a régi latin írókat, és ezen tanulmányok hatása különösen meglátszik művein. Költői tevékenysége csakhamar magára vonta egy pár tekintélyes irodalomkedvelő egyéniség figyelmét; ismerő­söket, pártfogókat talált a senatorok között. így ismerkedett meg a hatalmas vandal eredetű vezérrel, Stilichóval, ki iránt mindvégig őszinte hódolatot, tiszteletet és ragaszkodást ta­núsított s igy jutott be csakhamar a császári udvarba, hol tehetségét, működését szinte nem remélt kitüntetések érték. Stilichóval való viszonya, hozzá való barátsága arra bírták, hogy már 395 végén elhagyta Rómát s Milánóba ment vele. E hatalmas pártfogó közbenjárásával valami irnoki (titkár vagy levelező) állást is kapott a milánói udvarnál s bár sze­génynek, Hadrianus, Probinus ésOlybrius kliensének vallja magát, azért mégis elég jó anyagi körülmények között élt, sőt háza és kliensei is voltak. 396-ban tartotta első felolvasását az udvarnál (Paneg. in III. cons. Honorii). Titkári állását Milanóban mindvégig megtartotta, de valószínű, hogy nem volt állandóan a vá­rosban, hanem különféle megbízásokban gyakran járt ide- oda.* Azután egymást érték az udvarnál tartott felolvasásai; 396-ban jelent meg a Rufinus ellen irt költeménye, 398 elején aPangyricus in IV. consulatum Honorii. Ugyanebben az évben, midőn Stilicho nőül adta leányát Honoriushoz, irta az Epithalamium és Fescennina in nuptias Honorii et Mariae-t, az év vége felé a Bellum Gildonicumot, 399-ben pedig a Panegyricus in Manlium Theodorum-ot s az Eutro- piust gyalázó költeményt. E nagy fokú irodalmi tevékenység után 399 végén, vagy 400 elején visszatért ismét Rómába. A tanács és a nép rendkívüli kitüntetésekkel halmozta el a császárt és Stilichot, melyekből Claudianusnak is bőven kijutott a megfelelő rész. * Jeep. id. mű XV. ]. I

Next

/
Thumbnails
Contents