Református Kollégium, Kolozsvár, 1901
— 31 — Incze Béni székfoglaló értekezése. — Elmondta 1901. okt. 31-én. — Méltóságos Elöljáróság! Tekintetes Tanári Kar! Mélyen tisztelt Közönség! Kedves tanuló ifjúság! Hálás, örvendező szívvel állok e helyen. Mély hála és köszönet a collegium mélts. Elöljáróságának, Tanári karának, nemkülönben az Egyházkerület méltóságos Igazgató Tanácsának azért a kitüntető bizalomért, hogy a eláss, phi- lologia egyik megüresedett tanszékébe engemet kegyesen kijelölni, kineveztetni, elfogadni méltóztatott. Ez ódon falakról nemzeti ügyünk, protestáns nevelésünk kiváló bajnokainak, oszlopos alakjainak szelleme árad le reánk. Mennyi küzdés és fáradozás, mennyi nemes idealismus, a vallásnak, hazának milyen igazi szeretete nyilvánul e szellemben! Mindig büszkeséggel gondolok arra, hogy a múlt idők eme rendkívüli örökségében mint a Mikó-collegium ésaBethlen- főtanoda növendéke én is részesülhettem. Méltán és kétszeresen örvendek tehát, hogy e körben, hol a szív nemes dobbanásai, az emberi lelket mozgató magasabb eszmék soha idegenül magukra nem maradtak, hitem és igaz meggyőződésem szerint hirdetője lehetek én is az örök szépnek, jónak. Erősítő bátorítást és buzdítást találok működésemhez abban a szellemben, melynek harezosai, mint e collegium- nak egykori tanárai, nagynevű professorai századokon át, századokra érvényes példát adtak, hogyan kell a nevelés szent ügyét lelkesedéssel, érdek nélkül, sokszor magamegtagadással, áldozatokkal is szolgálni. Szebb és nemesebb példánykép valóban nem is kell. Járni a múltak nyomdokain, megőrizni és erősíteni iskolánkban azt az egészséges protestáns szellemet, melynek főjellemvonása a felvilágosodás, mely hű melegágya a nemes eszméknek s nem zárkózik el a jótól, csak azért, mert új: ez az én hitvallásom s ezeken a nyomokon haladva, azt hiszem, mindazoknak helyeslésével találkozom, kiknek collegiumunk fejlődése és
