Református Kollégium, Kolozsvár, 1901

— 28 a keresztyénség igazi szellemétől áthatott hitújitók által életre kelt. Csupán történelmünk tanulságait kell megfigyel­nünk, ha a jövőre irányítást keresünk. A vallási megújulás történetének némely látszólag külső mozzanata ötlik itt eszembe, melyekben a protestantismusban tisztán jelentkező keresztyénség lényeges vonásait látom s benső tartalmokban a mi munkánkra nézve mindmegannyi újjmutatást találok. Az eredetére visszatért vallásban az isteni tisztelet egész menete rámutat a keresztyént jellemző egyszerűségre, az ének bensőséget jelez s a könyörgésben benne van a keresz­tyén ember szerénysége. A közösének, a beszéd közös hall­gatása, közös imádkozás — mind azt mutatja, hogy a mi egymásétól ezerféleképen különböző életünk mind egy czél szolgálatában áll. S mi e czél? Megfelel erre a visszatérés az evangéliumhoz, melyben az igazságot keresték. A refor­mátorok fellépése nem egyéb, mint engedés annak a benső ösztönnek, mely személyes érdekre nem tekintve az igazság szolgálását követeli. Ez a törekvés az egész reformatio alapja. A biblia mindenki kezében — az emberi egyenlőséget és szabadságot jelenti s mutatja az őszinteséget, mely ezek­hez tartozik. E mozzanatokban fontos elvek kifejezését látom. Azok a körülmények, melyek között vallásos érzéseinket ápoljuk s az igazság felé törekszünk, a siker feltételéül az egyszerű­séget állítják elénk. Ennek a nevelésben való fontosságát most mellőzhetjük, mert benne van a másik elvben, a melyre protestáns egyházunk története tanít. Azt kívánja ez tőlünk, a mit a keresztyén vallás minden keresztyéntől: az igazsá­gért való lelkesedést E fogalom kifejtése és alkalmazása a protestáns nevelés nevezetes sajátsága. Fittől függ, hogy a protestantismus megjelölte másik tekintetben: a nemzeti irányban mily eredményekre juthatunk. Az igazságérzet hatalom. A kiben meg van, az igyek­szik a maga emberi feladatát felismerni és teljesíteni. Az felemelkedik arra a magaslatra, a honnan széttekinthet; megkeresi azt az utat, mely a helyes irányban vezet s más útját nem gátolja. A ki az igazságért lelkesedik, abban nem ■

Next

/
Thumbnails
Contents