Református Kollégium, Kolozsvár, 1901

21

lírai és Arany epikai költészetétől. E hiányokkal szemben el kell ismernünk Szigligetinek éleslátású megfigyelő képességét, melylyel egy-egy életből kikapott alakot bámulatos élénkségben állít elénk. A szökött katonát nem tudja sokoldalú és következetes jellemzéssel vezetni végig a cselek- vényen, de pár álló képben annyi igazi természetességgel és költői melegséggel mutatja be, hogy sorsa iránt ma is érdeklődünk s felindulunk. A népies alkalmazásában tehát elődeinek jobbjait óriás arányokkal nem szárnyalta túl; de kétségtelenül több leleménynyel és az időhöz mérten fino- multabb ízléssel szerepeltette a népet.

Azt hiszem, a Szigligeti elődeinek vázlatos ismerteiéből és első népszínművének részletes tárgyalásából mindenki előtt tisztán áll, mikép kell értelmeznünk azt a frázist, hogy a „népszínmű nem nemzeti hagyomány, hanem Szigligeti egymaga teremtette meg“. Ez alkalommal egyebet ennél nem akartam.

Dr. Imre Sándor székfoglaló beszéde.

E helyre lépve, hogy a kolozsvári ev. ref. főgymnasium rendes tanáraként tanári székemet elfoglaljam, fokozottan tolul fel bennem az örömnek és aggodalomnak az az érzése, mely életpályámra készülésem közben annyiszor elfogott. E két érzés egy forrásból : a tanári hivatásból, pályám mivoltából fakad. Örülök annak, hogy a hivatás-érzet kijelölte pályán határozott helyet foglalhatok, hogy megnyílt előttem is a tér, melyen erőmhöz mérten munkálkodni vágyom s örülök kivált annak, hogy egyházam, az emberiség haladásával, a nemzeti törekvésekkel alapelveinél fogva mindenütt egybeforrott református egyház iskolájában léphetek tanítványaim elé. Aggodalalmat is kelt bennem e lépés, mert a feladat nagy. Nem a munka sok, hanem a czél van egy emberi életben el nem érhető messziségben; nem az akarat