Református Kollégium, Kolozsvár, 1901

— 20 —

de e dal igen költői hangulattal vonja be az egész első szakaszt. Zavarólag hat azonban mindjárt az ezután következő útszéli Szeretnék szántani, s ezt a megzavart hangulatot épen nem hozza helyre az átmenet nélkül rá következő Cserebogár szentimentalissága. Mindjárt ebből a megnyitóból látszik, hogy Szigligeti — s utána a többiek mind — a népdalokat terv és elv nélkül szövik be a népszínműbe, a mikor is azok természetesen nem igen válhatnak szerves részeivé a darabnak. Pedig a Szökött katonában is van egy dal: Kalapom szememre vágom, mely tervszerűen alkalmazva a siralomházi jelenetet nagyon magas költői színvonalra emeli. Meg vagyok győződve, hogy e dal nélkül félig se volna annyira megható és költői ez a jelenet.

Az eddig említett népdalokat jórészt maga a nép csinálta s igy azok népiessége tiszta, de egy idézettel mindjárt meggyőződünk arról, mikép elegyíti össze a népdalt az az időbeli mű-költők érzelgőségével. Korpádi Gergely, a kinek népies nyelve ellen kifogást tettünk, énekli a következő dalt:

Amott a hegyek lábában A kősziklák oldalában,

Ott sírok én mindszüntelen,

A hol senki sincsen jelen.

Az ég alatt a föld színén Nincsen olyan árva, mint én,

Sirat engem a madár is,

Lehajlik értem az ág is.

Mint a víz és olaj. úgy válik itt külön a 4 utolsó sor hibátlan népiessége a 4 első sor szintelenségétől. Ide lehetne tán azt is sorolni, hogy az I. szakasz végén Korpádi és Julcsa népies énekei közé Lajos egy erőtlen és prózai műdal strófát vegyit, mi által az egész finale inkább a magyarításokra és vaudevillekre emlékeztet, mint a későbbi népszínműre.

Ha mindent összegezve nézzük Szigligeti legelső népszínművét, azt látjuk, hogy mint tisztán drámai szempontok alá eső mű több hiányt és hibát mutat; különösen pedig a népies nyelv és felfogás tekintetében messze elmarad Petőfi