Református Kollégium, Kolozsvár, 1901

nemzeteknél előbbre esett a virágzás, nálunk épen a népies diadalával esett össze. Két népi sarjadék — egyik a lírában, másik az epikában — európai magaslatra emelték a magyar költészetet. Nagyon különösen nyilatkozott meg a népies a drámában s épen azért Szigligeti szinműirói működésével kívánok foglalkozni, mivel 20 egynéhány népszínművével, közel 40 éven át majdnem egyedül ő képviseli a népies felfogást a drámában s ha nem is mérhető össze Petőfivel és Aranynyal, ugyanaz a hivatása volt neki a drámára nézve, a mi a más kettőnek a lírában és epikában.

Freysinger Lajos az Athenaeum 1873. évf. IV. kötetében azt mondja, hogy „a népszínmű nem nemzeti hagyomány, hanem Szigligeti egy maga teremtette meg“. Mivel ez a nézet általánosnak mondható s a köztudatban benne van, legelőbb is ezzel kell foglalkoznunk, ha Szigligeti működésének igaz képét akarjuk megrajzolni.

A mi nemzeti hagyományainkat — sajnos — Szent István papjai a civilisatio szent nevében olyan sikeresen kiirtották, hogy ilyen értelemben nem csupán a népszínmű, de általában a dráma és még sok minden nem nemzeti hagyomány nálunk. De ha megvizsgáljuk a XVIII. sz. Il-ik felének és a XIX. sz. első felének drámairodalmát a népiesség szempontjából, azt fogjuk látni, hogy tudók és nem tudók, hivatottak és napszámosok annyira megtörték az utat az úgynevezett népszínmű felé, hogy Szigligeti alig tett egyebet, mint a felgyűlt anyagot összefoglalta s jó adag gyakorlati érzékkel gyümölcsöztette. Az újabban felhajtott adatok szerint a népszínmű csirái ott vetnek gyökeret, a hol újabban drámánk minden faja, az iskolai színjátékokban. A pálosok iskolai drámáiban egyes jelenetek arra mutatnak, hogy írójuk már ismeri a népet. Táncz Menyhért gyűjteményében, a Polidorus és Cassandra ez. színművében előfordul egy közjáték, melyet egész joggal mondhatni sikerült népies bohózatnak. írója ismerte és használta a Gesta Romanorumot, de tőrülmetszett magyar alakjai Kocsonya Mihály, Berbencze Péter, a házsártos feleség, a nyelves szomszédasszony, arról tanúskodnak, hogy a nép gondol