Református Kollégium, Kolozsvár, 1895

hogy az illető szaktudomány, ipar, művészet történelmi múltját, fejlődését, képekkel, leírásokkal áttekinthető statisztikai kimutatásokkal stb. előtüntessék; összegyűjteni, megőrizni a múltak emlékeit, hogy a mi értékes, el ne veszszen, s alapul szolgáljon a jövőnek. Ezek nélkül a rohamos újítás árja elsodorhatná nemzeti sajátságainkat, úgy hogy utódaink élhetnének igen virágzó, czivilizált államban, csakhogy azaz állam nem lenne többé magyar, a mivé őseink küzdelmei, szenvedése, vérontása fölszentelték.

Én pedig nemzeti jellegem levetküzésével élni nem akarok, enyéimnek életét sem kívánom, s azt hiszem, a népek nagy családjában csak addig van értékünk, inig faji sajátságainkat megőrizzük s a földön, hol őseink a magyar államot alapították egy külön álló, senki mással nem helyettesíthető egyedet alkotunk.

Ily hatás alatt állván, én is, mostani évzáró ünnepünk alkalmával, rövid visszapillantást kívánok vetni Onképző-körünk történeti múltjára*

* *

Az önképzés, középiskoláinkban, visszanyúlik alapításuk idejéig, a XVI ik századig, csak eszközei változnak, a kor divatja és igényei szerintLegrégibb divatja az u. n iskolai drámák betanulásában állott. A XVI-ik században, keletkeztek Németországban s Magyarországba is onnan kerültek

Erkölcsi irányúak, oktató tartalommal; nagyobb iskolai ünnepélyek alkalmára tanulták be és adták elő tanuló ifjak, zárt falak között, önmaguk számára.

A hagyományos gyakorlat hatásának tulajdoníthatjuk, hogy midőn a magyar színészet, a múlt század végén előbb Kolozsvárt, azután Pesten és Pozsonyban első kísérleteit teszi: tagjainak, — a színészeknek,—legnagyobb része középiskoláink felsőbb osztályainak tanulóiból állanak elő.

Második József halálával s az 1790-iki pozsonyi országgyűléssel egy időben, magyar nyelv mivelö társaságok keletkeznek középiskoláink tanulói között, melyek közül a soproni és

— 53 —