Református Kollégium, Kolozsvár, 1895

— 7 alkotmányukért, heves vitákat; de az példátlan az emberiség történetében, hogy valamely nemzet, saját édes anyanyelvónek a törvény szövegében való alkalmazásáért kényszerült volna évek hosszú során át vitatkozni s erre a jogot követelni. Nálunk ez is megtörtént pedig XIX század első felének legkiválóbb országgyűlési képviselői mind fölemelték szavukat a magyar nyelv érdekében. Megtörtént, mert a honnak nemzeti érzésből kivetkőzött és kivetkőztetett fiai, a főrendek is útját állották a magyar nyelv természetes jogainak. A békés Széchenyi István gróf 1833. jan. 19-én hiába hozta föl előttük keserű gúnyolódással, „hogy mi az országos ügyeket otthon németül vitatjuk, itt magyarul szólunk, fel diákul küldjük, ott németre fordítják, mert sokaktól kérnek tanácsot, kik se magyarul, se diákul nem tudnak, németül készítik a választ, no- künk diákra fordítva küldik le, mi ismét magyarul vitatjuk stb. stb. Bábeltornya ez!“

A mély keserűség miatt már a kétségbeesés szélére jutottak még a költők is. — 1834-ben Bajza igy sóhajt föl

Múltadban nincs öröm Jövődben nincs remény 1 Hanyatló szép hazám,

Miattad vérzem én.

183(5 bán a „Szózat“ halhatatlan költője, Vörösmarty sem bir szabadulni a legborzasztóbb gondolattól s így kiált föl:

Vagy jöni fog, ha jönni kell A nagyszerű halál,

Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll.

S a sirt, hol nemzet sülyed el Népek veszik körül S az ember millióinak Szemében gyászköny ül.

De a kétségbeesés gondolata nem törhetett útat a nemzet szivébe. Egy isteni jelszó ragadta meg figyelmét, Széchenyi István gróf jelszava: „Magyarország nem volt, hanem lesz!“ E jelszó az új ezeróv jelszava. Ez ébreszti föl a magyart, hogy középkori alkotmányát megváltoztassa és az újkor szellemében