Református Kollégium, Kolozsvár, 1895

— 8 átidomítsa, hogy a kiváltságos nemesség százezrei mellett a magyar népnek, a magyar föld összes lakóinak millióit avassa nemzetté, s édes hazánkat szabad és független országgá.

A nemzet képviselői a korlátlan uralom várának minden erődjét lépésről-lópésre ostromolták, rendre mind elfoglalták, lerombolták s helyébe fölépítették a független Magyarország újkori alkotmányát. Végrehajtották ezt a meggyőződés erejével, a szó hatalmával, a bölcs mérséklet vezetése mellett. Az új törvények királyi szentesítést nyertek.

Az ezredik év órája nem ütött még s a nemzet készen állott az új ezer évhez méltó alkotmányával. De meg sem kezdhette az új életet. A régi, korlátlan uralom, egy idegen, hazaszeretetet nem ismerő nép hadai eltiporták a haza földét, a haza népét, a nemzet szabadságát, alkotmányát, az ország függetlenségét. Dicsőségében és borzasztóságában fenséges tusa volt az 1848—49-ik évi sza- badságharcz. — Minden elveszettnek látszott. — Megmaradt a jog folytonossága s az ébredő nemzet hite, Magyarország jövendő fölvirulásához. Ez állított talpra újból. Ez ád erőt a folyton meg-megújuló küzdelemhez, mely hazánk szabadságáért, alkotmányáért, függetlenségéért nem szűnik meg soha, nem szabad, hogy meglankadjon soha.

III.

A népek fejlődésének sorrendjét, törvényeit szemmel kísérhetjük nemzetünk történetében.

Látjuk a honfoglalást, látjuk az alkotmány kifejlődését s ez utóbbival párhuzamosan a keresztyén vallás gyors és a műveltség lassú terjedését.

Európa történetének elismert, elfogadott törvénye, hogy az itt élő nemzetek között csak azok alapíthattak állandó hazát, azok maradhattak és maradhatnak meg, melyek a különböző korszakok viszonyaihoz alkalmazkodtak.

Őseink elfogadták az európai kormányrendszert, de alkotmányukat állandólag a szabadság friss levegőjén gyarapították. Elfogadták a keresztyén vallást is, mert önmaguktól függött elfogadása vagy a tiltakozás ellene. A frankok hatalmas, magasztalt királya, a későbbi császár, Nagy Károly, ezerenként gyilkoltatta le a