Református Kollégium, Kolozsvár, 1894
41 — érzelmeinek élénkségével rezgésbe hozza szivünknek húrjait, a midőn Phyllist Maocenas születésnapjának megünneplésére magához hívja. Álba partján szűrt tiz éves aszú, hajdisznek alkalmas zöld levelű repkény, szent füvekkel bárányáldozatra díszített oltár, lobogó tűz körül forgolódó szolgák várnak a kedves vendégre, mert Ut tarnen noris quibus advoceris Gaudiis, Idus tibi sunt agendae, Qui dies mensem Yeneris marinao Findit Aprilem, Jure sollemnis mihi sanctiorque Paene natali proprio, quod ex hac Luce Maeoenas meus adfluentis Ordinat annos. (13—20. s.) De ez örömnapoknak is hamar vége szakadt. Maecenast az álmatlanság oly nagyon megtámadd, hogy Kr e 11-től kezdve éjszakái csak a fájdalmak lánczolatát képezték rá nézve: tartós láza rohamosan fogyasztá testi erejét s Kr. e- 8-ban halála csak szabadulás volt földi szenvedéseitől. Horatius sem élte sokáig túl barátját: ennek elhunyta megrendítő egész valóját, lantjából még bucsúdalt sem csalhatott ki, hogy óriási veszteségét annak értéke szerint elsirathassa, hogy barátja emlékének oszlopot emelhessen : Maecenas halála után rövid három héttel, november 27-én maga is sirba szállt Jóslata, melyet (Od. II. 17) busz év előtt mondott, beteljesült: magas pártfogójának végső útján is ragaszkodó társa, hű követője maradt. A harmincz esztendőig megőrzött ritka baráti viszony fo nalát még a halál sem szakíthatá szét teljesen: Augustus Maecenas végrendeletének értelmében az arany középszer kiemelkedő hirdetőjét az esquilinusi kertben az etruszk királyi sarj oldala mellé temetteté. * * * A rridőn igénytelen értekezésem figyelmes és szives meghallgatásáért a m t. közönségnek köszönetét mondok, csak rövid pár perezre kérem még türelmét, hogy szavaimmal kartársaimhoz és tanítványaimhoz fordulhassak, a kikhez működési körömben a legszorosabb kapocs fűz. Tudjuk hogy
