Református Kollégium, Kolozsvár, 1894

- 40 Nem kívánok e helyen a Carmen saeculare-val bővebben foglalkozni, a melynek megírásával Horatius Augustusnak adott ígéretét váltotta be, csakis azon fényes siker és nagy dicsőség felemlítésére szorítkozom, a melynek a költő osztályrószese lett, a midőn a százados ünnepen művét előadták. Az általános elismerés, mely művéért lépten-nyomon érte, nem csekély hatással volt a költő azon elhatározására, hogy lantját újra kezébe véve dalokat zengjen, melyek ma mint ódái IV. könyve ismeretesek. Horatius már évekkel előbb kijelentette, hogy a lyrai költészettel többé nem foglalkozik s tudjuk, hogy ódái IIL könyvét Kr. e 23-ban le is zárta. Visszavonultan magának s legközelebbi meghittjeinek élt, a kikkel az összeköttetést jó részben levelei utján tartotta fenn, Augustusnak pedig tisztelete jeléül ódáinak már összefoglalt I—III. könyvét küldó meg. Hihetőleg a Vinnius Asina utján kézbesített költeményekre küldött válaszban tett Róma mindenható ura czélzást Horatius előtt arra, hogy személyével többet foglalkozzék, a mint Sueto- nius szerint később egyenesen szemére lobbantotta költőnknek, hogy irodalmi kérdésekben nem fordul hozzá: ,áraséi me tibi scito, quod non in plerisque eiusmodi scriptis mecum potissi- mum loquaris an vereris, ne apud posteros infame sit, quod videaris familiáris nobis esse?“ Az udvarias költő, a ki tiz évvel előbb Maecenas hasonló kérése elől kitért, most — nézetem szerint — ugyanennek sugalmazására a legfensőbb kivánalmaknak eleget tesz: dicséretet mond a Róma politikai láthatárán feltűnt új csillagnak fényéről, a Rajna méllékén győzelmesen előnyomuló Drususnak hőstetteiről, a kit Maecenas is a megkezdett irány hivatott folytatójául, tovább fejlesztőjéül tartott. Az ifjú vezér mellett Horatius a fiára méltán büszke atyáról sem feledkezék meg s nehány dalában annak hírnevét messze országokra szólólag megénekli, melyeket több, akkor már kész költeményével megtoldva bocsát Kr. e. 13-ban mint ódáinak végső, IV. könyvét a könyvárusok rendelkezésére.

E könyvből különösen nevezetes ránk a 11. óda, mert bár keletkezési idejére nézve nem tartozik a költő utolsó szellemi termékei közé, mégis mint az igazi szeretet végső megnyilatkozása, a költemény külső művészies alkotása mellett is,