Református Kollégium, Kolozsvár, 1894

- 39 Pantilius Bavius, Demetrius ellene halomszámra gyártott vorsei ódáiról alkotott Ítéletében megingattak. Védekezésében finom iróniával ostorozza ellenfeleit, de ez a gúny már nem czél a támadásra, hanem saját álláspontjának tisztázása végett alkalmazott, bár személyes vonatkozásoktól teljesen szabadulni nem tudó eszköz.

Az I k. 1 levele, mely kisérő levél a 19-ben szintén Maecenasnak felajánlott kötethez, a hatalmas barát azon kérdésére ad feleletet, hogy miért nem tér vissza a valódi jam- busköltéshez ? Válasza rövid: non eademst aetas, non mens- Az embernek élete külömböző koraiban egymástól nagyon eltérő hajlamai vannak: az ifjúkorra a hevesség nyomja bélyegét, az öregedéssel járó bajok, terhek pedig magába szállásra, az eddig figyelmen kivűl hagyott benső titkoknak, az erkölcsi élet rejtett világának fürkószésóre hajtják O is a nagy tömeg, a külvilág e százfejű vadállata elől a philosophia ölébe húzódik vissza, a mivel foglalkozni Maecenasnak is ajánlja, mert a kit ez a keblére fogad:

. . . unó rainor est Jőve, dives

Liber, honoratus, pulcher, rex denique rogum. (Ep. I. 1, 106—7).

Horatiusnak a bölcsészet mindezt megadá: Maecenas- tól megteremtett függetlenségét nem korlátozá Róma, közbe- csülést szerzett szellemi fenköltsége, gazdagságául szolgált megelégedettsége.

Szász K. költőnk kedveletét a magány, az elvonult élet s ebből folyólag a bölcsészet iránt is abból véli megmagya- rázhatónak, hogy látta az állam s a közélet sülyedésót, órzó, hogy függetlenségének mentsvára csak a falu lehet. Én o nézetet mint Horatius elhatározásának egyik okát a maga egészében elfogadom. A mint fentebb is említém, Horatiusra az udvar levegője fullasztó volt s ha tehette, kerülte is azt: a köteles tiszteletet megadá ugyan Augustusnak, a közjó érdekében tett intézkedéseiért elismerését nem voná meg, de közelébe jutni nem vágyakozott; költeményei több helyén ma- gasztalólag szól tetteiről a nélkül, hogy meggyőződéséből kivetkőznék.