Református Kollégium, Kolozsvár, 1894

— 16 hogy nemzetünk történetének legutóbbi szakából egy hasonlatot hozzak fel, mert a római nép Philippije és a magyar nemzet Yilágos-a oly sok rokon vonást mutatnak, váljon zászlójukhoz lettek-e hűtlenek azok, a kik a szabadságharcz leveretése után megfeszített erővel benn munkáltak a haza felvirágoztatásán s nem követték az idegen földre menekülőket, kiknek nagy része ránk nézve elveszett? Váljon hol állana ma államunk, ha a nemzet legjobbjai a kihirdetett amnestiát megvetve a negatio terére lépnek a helyett, hogy vállvetve fáradozzanak a jövő boldogságáért?

Horatius egyetlen költeményében sem találunk oly hangot, melylyel akár Maecenas, akár Augustus előtt addigi álláspontjáért mentegetődznék vagy azt meghazudtolná, úgy hogy Beulé') magyarázatát, mintha Horatius a „relicta non bene parmula“ kifejezéssel gyávaságát akará festeni, hogy ezzel Maecenast mosolyia indítsa s a győztes Augustus - nak hízelegjen, a legnagyobb roszakaratnak tulajdoníthatjuk. Tudjuk azt is, hogy Horatius számos éven át visszavonultan élt, hogy távol lehessen az udvartól, melynek új államrendszeréről hallgat s csak élte utolsó éveiben emlékezik meg Augustus érdemeiről nem a korabeli hizelgés émelygős hangján, hanem a tettek értékéhez méltó elismeréssel.

De nem is volt költőnknek ily megbélyegző, lealacsonyító eljárásra szüksége, hogy Maecenas jó indulata irányában öreg- bedjék; sokkal fennköltebb gondolkozásmód, magasztosabb szellem uralkodott az esquilinusi palotában, hogysem ily árért ádták volna a barátságot. Maecenasnak az a ritka természeti adomány volt sajátja, hogy nem kívánt meghunyászkodást, szolgaias engedelmességet azoktól, a kiket asztalánál egybe- gyüjtött: a költőket egyenrangú barátainak nézte, mert ezeknek lelki nemessége ellensulyozá az ő anyagi gazdagságát, meggyőződésük függetlenségét meg nem sérté. Maga is érzékeny volt s ez érzékenységet vendégeiben is tiszteletben tartotta Midőn Horatius Maecenas házának rendes látogatója lett,

‘) Beáié: Augustus családja és kora, ford. Molnár A. Budapest. 1879. 48. 1.