Református Kollégium, Kolozsvár, 1886
laris cs atom mozgásnál és a villamosságnál. Végül befejezésül a napban felhalmozott energiát, mint az erő legfőbb forrását ismerteti. E beosztást helyeselni lehet, bár némely igen fontos fejezeten könnyen siklik át, pl. Joule tétele a gázok kiterjedésénél végzett munkáról az előadott alakban érthetetlen, pedig e tétel nagy fontosságú sark tétele az energia fennmaradása elvének; de nem hagyhatunk megjegyzés nélkül egy pár tisztázatlan, vagy tévesen felfogott állítást. A 8-ik lapon ezt moudja: Ha két egymáshoz lánczolt állat nem mozdíthatja meg egymást, ha különböző irányokba húznak „a hatás és ellenhatás szemmelláthatólag egyenlő. De egyenlő ez minden esetben.“ Tehát ha két ellenkező irányú erő hat egy pontra, minden esetben egyenlő a hatás és ellenhatás? Tehát az ellenállás minden esetben mértéke az erőnek? — mint a szerző következteti? — Hát ha a nagyobb erő legyőzvén az ellenkező irányú kisebbnek ellenállását megmozdítja a pontot, nem kell-é az erő mértékéül az ellenállás mellé még a végzett utat is felvenni? A 10-ik lapon csak állítás képen van kimondva, de nincs igazolva, hogy a munka physikai fogalma független az időtől. A 12-ik lapon felhozott példában nagyot téved szerző, mikor azt állítja, —motor magasságban 10 mázsa súlynak potentialis energiája ugyanannyi, mint egy milligrammnak 10,000 méter magasságban. A 13. és 14. lapokon példákkal bizonyitja, hogy a mozgó test mig nyugalomba jön, munkát végez, de minden előleges indokolás nélkül mondja ki, hogy ütközés után a test munkája „néha mint mozgás, néha mint hő nyilvánul.“ A magasba emelt test eleven erejének kimutatására fölvett példa olyan alakban, mint a 15-ik lapon van, nem nyújt felvilágosítást. A 23-ik lapon a felvett példa egyszerűen az előbb tárgyalt általánosság megszorítása, mit sem bizonyít, s ebből nem, lehet az utána irt tételt következtetni. A 41-ik lapon megemlíti, s igazolni kezdi, hogy az energia fennmaradásának elvét az is igazolja, hogy a hő és fény intensitas a távolság quadratumával apad — de az igazolást abban hagyja, s nem is magyarázza bővebben ez állítását. Sorolhatnánk fel többet is ilynemű hibákból, de mutatóul elegendő ez, s már ebből is lehet következtetni, hogy bár jó szándékkal, s szorgalmasan dolgozott szerző, de változó kitartással, s egyes részleteket megfontolatlanul vett fel munkájába.
