Református Kollégium, Kolozsvár, 1886

kisebb-nagyobb feladatokat nagy gonddal készítsenek a czélból, hogy megmutassák, mennyire haladtak a tanulmányokban. Ezek szerint kétféle írásos feladatokat kell készíteni, t. i. gyakorlatokat és dol­gozatokat. Az előbbi czim alatt kisebb feladatok dolgozandók na­ponként otthon és az iskolában, s igy vannak iskolai és házi gya­korlatok. Meghatározott időközökben nagyobb feladatokat, vagy cso­portosított példákat dolgozhatnak a tanulók, nagyobb gonddal, s munkálatukat magyarázattal kisérve, dolgozatot készitnek és pedig házi vagy iskolai dolgozatot. A házi dolgozatban bepiutatja a tanít­vány, mennyire haladt tanulmányaiban, milyen csinosan s rendesen tudja kiállítni dolgozatát, ha elegendő ideje van a munkára, az is­kolai dolgozatból pedig azt lehet megítélni, hogy kiszabott idő alatt minő készséggel dolgozik, Vegyük és méltassuk rendben az előszámlált írásos feladato­kat. A tanulók összevarrt papiros füzetet visznek magukkal a tan­órára, abba följegyzik a tanulás közben hallott nevezetesebb meg­jegyzéseket, melyek figyelmüket különösen megragadják ; igy a tan­könyvre való utalásokat, az eltérő műszavakat, stb. Az iskolában tárgyalt feladatot együtt dolgozzák, ha az illető példát nem dolgoz­ták még otthon s folytonos figyelemmel kisérik a tanítást. A dolgo­zat menetét egyik felszólított tanítvány vezeti, ki a tanító utasításai szerint s kérdései nyomán vagy új tételt vezet le az iskolai fali táb­lán, vagy valamely feladatot dolgozik ki. A többi tanítványoknak úgy kell figyelemmel kisérni a táblán dolgozót, hogy akármelyik pereiben tovább folytathassák a dolgozást. A felszólított dolgozhatik a saját füzetébe is, hangosan elbeszélve a részleteket, úgy, hogy a tanító és tanuló-társak az elmondottakból mindig tájékozva legye nek, hogy mit ír a füzetébe. Ez utóbbi módszer különösen alkalmas a figyelem ébrentartására, mert ugyanazon feladat fejtegetésére foly­tatólag egymásután többen szólíttathatnak fel időveszteség nélkül. Mégis szükséges, hogy gyakran dolgozzanak a táblán egyesek, hogy a tanító a helyes írásmódot s beosztást még a dolgozás közben el­lenőrizhesse, a szükséges figyelmeztetéseket és útasitásokat megad­hassa, s a tanítványok mintát lássanak maguk előtt, mely szerint gyakorlataikat kiállítsák. A táblához szólított tanulók magukkal hoz­zák füzeteiket, melybe óráról-órára be vannak írva és kelettel el­látva a tanulmányok, s a mennyiben egy rövid tekintettel ítéletet

Next

/
Thumbnails
Contents