Református Kollégium, Kolozsvár, 1877

I.

Igazgatói megnyitó beszéd.

Tartotta 1877. szeptember 5-ikén Tancsó Lajos,

igazgató-tanár.

Szeretett tanártársak! Nemes ifjúság! Midőn két hó előtt pi- lienésre szétoszoltunk: búcsú szavamban aggodalmamat fejeztein ki, ha vájjon pihenésünk ideje nem fog-e megzavartatni a hazánk szomszédságában már akkor keletkezett nemzetközi vihar által ? Sőt, megvallom, még nagyobb rosztól féltem, attól, hogy t. i. a jelen időre reánk nézve is béküvetkeznek azok a szomorú állapotok, melyekről mondva van; „inter arma silent musae.“

De ime: a két hó lejárt, és a mitől féltem, — hála a gondviselésnek — nem következett be. Pihenési időnk zavartalanul tölt el, és most újra együtt lehetünk: megújult erővel, fokozott buzgalommal folytatni tovább munkánkat, azt a hosszú nehéz munkát, mely csakis életünkkel fog végződni.

Azonban, fájdalom, most már munka-időnket fenyegeti ugyan az a vihar, melytől nyugalmunk megkímélve lett. Es fenyegeti most komolyabban, mint fenyegette két hó előtt. Egy nemcsak jogtalan, hanem a legnagyobb mértékben embertelen, nemzetirtó háború csatáinak, pusztításainak, vad öldökléseinek vérlázitó hírei és a földönfutókká lettek jajkiáltásai háborgatják lelkünket, most, az európai magas műveltség korszakában és épen most, midőn hazánkban a békés tudományok és humánizmus templomai az ifjúság számára megnyílnak.

Ily körülmények közt önként támad a kérdés, hogy a nagy zavaró hatással szemben, minő magatartást kell tanusitnia úgy Értesítő. 1