Református Kollégium, Kolozsvár, 1875
III. Igazgató-tanári zárbeszéd. Tartatott 1876. jun. 29. Nemes ifjúság! tisztelt hallgatók! A polgári év utolsó estejón egyházaink harangjai megszólalnak. A hívek, félben hagyva napi munkájukat, öszszeseregelnek. Lelkűkben újra ébrednek a letűnt év örömei, fájdalmai, törekvései, füstbement reményei, nyereményei, veszteségei. Mindezek újra élednek azok szivében és elméjében, kik a világi dolgokat és az emberi életet nem a vak-sors czéltalan szülöttének, hanem egy végére mehetetlen bölcse- sóg akaratának, müvének lenni hiszik. E hit szárnyain az év utolsó estéjén lélekben túlemelkednek a föld gőzkörón, szivök mélységeit föltárják és odaadással társalognak: az örömek és fájdalmak, a vágyak és remények kútfejével; a vett javakért hálát adnak; magukkal szigorú számat vetnek; a nemtelent, a roszat elítélik magukban és nemes czélokra, valódi embories életre tökélik el magukat. Nekünk, n. ifj.! az ó-esztendő utolsó estéje most van. Most kell hálát adnunk az óv folytáa élvezett örömekért, elért czélokért, bételje- siilt vágyakért; most kell magunkba szállani és számot vetni óv folytán tanúsított magunk viseletével; elítélni hibáinkat, fogyatkozásainkat s eltökélni magunkat arra, hogy jövőben még több buzgalommal fogunk munkálkodni testi-lelki kifejlesztésünkön. Érzem, tudom, hogy e magába szállások és eltökólések előidézésére: jelen szavaimnak kovászul kellene szolgálni, mint lelkész könyörgése szolgál a hívek buzgóságának felköltésóre. Vajha e tudatomnak, bár némileg, eleget tenni bírnék! Ez óhajtásomnál azonban nem szabad felednem, hogy 10 hóig tartott pályafutás végén állunk s igy mindnyájon kifáradva vagyunk, mely állapot a csendes magába-szálláson kívül egyébre kevéssé alkalmas. Most mindenek fölött pihenésre van szükségünk, hogy új erőt nyerjünk, új erőfeszítésre. 3
