Református Kollégium, Kolozsvár, 1875
25 juthattak; kik szintén reméltek, de reményük meghiúsult; kik szántottak, vetettek, de aratáskor kevés és léha kévéket látnak maguk után, mig mások dús kalangyának örülnek. Akarom mondani: a tanodái év végének örömei közé mindig vegyül több-kevesebb szomorúság is. Nem igy az év kezdetén ! Ekkor egyenlő kinyugodt erővel, reményekkel és eltökélésekkel áll mindenki a pálya-sorompó mögött. Mindenki hiszi, hogy ő is győztes lesz a pályafutáson. És ezen általános, magasztalt állapotát anynyi serdülő kebelnek, nem zavarja semmi szomoritó, semmi leverő érzet. Nemde, méltán mondható tehát az év kezdete nem csak fontosnak, hanem a tanodái élet mozzanatai közt alegmagasztosabbnak is? És most lássuk : mi az a czél, mely a tanoda mindenik növendéke elébe tűzve van, s melyhez ez év alatt egy állomással közelebb kell jutni? A kérdésre némi feleletet adni, tanodánk legifjabb polgára is képes. Ha kérdeznők tőle: „kis fiam, miért jöttél a tanodába?11 Aligha nem felelné: „azért, hogy derék, ügyes emberré legyek.“ Feleletéből nemde kilátszik, hogy már a kis gyermek is bir némi tudattal a felől, hogy a tanoda czélja, föladata: az embernek szellemi és testi tehetségeit öszhangzatosan kifejleszteni. Fejlettebb növendékeink előtt azonban e tudatnak már a maga tisztaságában kell állani. Tudniok kell, hogy a tanoda az a szellemi műhely, melyből a magán, társadalmi, és állami élet komoly követelményeinek eleget tenni akaró és tudó embereknek kell kikerülni. Es ezt nemcsak tudniok kell, hanem saját maguk által valósitaniok is. A másik kérdés, mely felől szintén tisztába kell lennünk, ez: minő eszközök által éri el a tanoda fönn jelzett czélját ? E kérdésre sem hagy felelet nélkül imint megkérdezett kis polgárunk, ha tudakoljuk: „mik az ő teendői a tanodában ?“ Bizonynyal telelni fogja : „az, hogy magamat jól viseljem, szót fogadjak és tanuljak.“ Egyszerű feleletéből is világos, hogy már a kis gyermek is bir sejtelemmel a felől, hogy a tanoda a maga föladatát kétféle eszközökkel igyekszik elérni, t. i olyanokkal, melyek az embernek erkölcsi és olyanokkal, melyek ismerő oldalának kifejlesztésére vannak irányozva. Fejlettebb növendékeink előtt azonban már tisztán kell állani a tudatnak, hogy a tanodái életnek minden mozzanata azon két discipli-