Református Kollégium, Kolozsvár, 1875

n.

Megnyitó beszéd,

az 187s/6’ik iskolai óv elején, szeptember 4-én, tartotta

Jancsú Lajos,

igazgató tanár.

Nemes ifjúság!

A hosszú távoliét után újra együtt vagyunk, és hogy együtt lehetünk, hála érzelmünket felemelők ahhoz, kitől egyedül jöhet ily nagy, ily tökéletes ajándék.

Fordítsuk már tekintetünket a magasból a földiekre, és irányozzuk ama czél felé, melynek elérhetése végett seregeltünk öszsze.

Igazgatói hivatalom nem csak megengedi, sőt megköveteli, hogy egy ily fontos, ünnepélyes alkalommal, milyennek lenni tudom a tanodái év megnyílását: tudatra hozzam azokat az érzelmeket, melyek az előttünk álló évi pályafutás alatt egyfelől iránymutatóéi, mástelő * mozgató erőül kell hogy szolgáljanak azoknál, kik a czélhoz jutni, nemcsak vágynak, hanem akarnak is.

És e gondolatok s érzelmek fölkeltését anynyival kevésbbé mellőzhetem, mert a hoszszu szünidő alatt a család-élet másnemű viszonyai és hatásai, ha egyfelől kinyugvást, és uj erőt kölcsönöztek is, másfelől lehangolták elménknek azt a concentrált erejét, melyre szüksége van annak, ki előtt oly magas czél áll, mint előttünk.

Fontosnak mondám az év kezdetét; de szépnek, sőt magasztosnak is kell azt mondanom, magasztosabbnak az év végénél is.

Mert igaz ugyan, hogy a tanodái óv vége, az a kellemes nyári alkonyhoz hasonló idő, midőn a pályafutók már czélhoz jutottak; midőn a fáradalmak megkapják jutalmukat; a remények és várakozások teljesülnek ; szóval ilyenkor van a tanodának is aratási, gyümölcs-sze- dési öröm-ideje.

Ámde, ne feledjük, hogy ilyenkor a íjtilalmazottak mellett mindig vannak olyanok is, kik szintén pályát futottak, de a czélhoz nem