Református Kollégium, Kolozsvár, 1875
16 kiknek első dolga ezeket megismerni. Ezt pedig bizonyára szorgalmas és szüntelen hallás, olvasás, elmélkedés, összehasonlítás és irás által lehet elérni. Úgy, hogy a tanulók közül nevének a mint illik csak az felel meg, ki a tanulás folyása alatt buzgónak (anovőatJ.q) és szorgalmasnak bizonyul és e komoly és szép dologhoz illő munkát szentel. Távol vannak ettől azon tétlen, hasuknak élők, kik az összes philosophiát és theologiát Ezsauval egy tál lencséért készek eladni. Úgy, hogy ha őket nem táplálná az ingyen tartás reménye, ha tudnának is igen rövid ideig theologusokká és philosophusokká válni, de ezen feltétek mellett háromszor az éhséget nem állanák ki. (Bocsássatok meg kérlek ti jeles ifjak, kik méltán felkiálthattok Maróval : Minden előtt kedves Múzsák, ti fogadjatok engem. Szenségetek’ hordom, szeretet hő vágya hevítvén, És ti mutassátok meg az ég, a csillagok útját! Bocsássatok meg mondom, ha akaratom ellenére némelyeket a ti társasagotokból érdeméhez képest sújtanom az ügy kényszerit). Nem veszik számba és nem fogják föl ezek, hogy a kik a Minerva zászlója alatt akarnak szolgálni, azoknak kiváltképpen kell vi- rasztaniok, fáradozniok, kerülniök a fényűzést, a gyönyörűségeket és mindazt, mi a lelket elpuhitja ! Inkább akarjanak kemény kővön vagy fán, mint párnán és derekaljon aludni, szokjanak oly eledelekhez, melyek legkevésbbé izlenek Ínyüknek; forduljanak el attól, mi valami gyönyörűséget ad. Mert a ki a viszontagságokat az erény szeretetével legyőzte, magának dicsőséget és díszt szerez. l)o a ki tétlenséget, henve fényűzést keres, gyalázatosán és tehetetlenül éli le nyomorult életét. Mert a tanulás gyökerei keserűek, gyümölcsei édesek, mondja az igen bölcs Szókratész. Ez a forrás, mely a tanulók részéről származik, három ágban bugyogva alkotja első kútfejét az iskolák nyomorúságának és teszi savanyúvá. Ennél a második kútfő, t. i. a tanítóké sem kevósbbó mérges, mert épen oly veszélyes forrásokból fakad. Mert ugyan hány van az iskola-mesterek közt, kik isten hívására, a tanítói és nem egyházi pályára érezve hajlamot ez elhivatás- nak szentelték magukat? Nemde inkább történetből és némely felsőbbek meggondolatlan rendelkezésből jutottak a legtöbben e helyre, hol tehetetlen életüket a nyomasztó szegénység ellen egyideig, de csak is egy ideig a papságra előmozdittatás reményében eltengessék. Ezért nem tehetik, hogy mindjárt az előttek lebegő zsírosabb falat után ne áhítozzanak mind két pálya tisztét folytatva; vagy ráadásul