Református Kollégium, Kolozsvár, 1874

nosné mostoha fiával Hertel Gáborral, óvári fertályban lakó szomszéd atyánkfiaival egyetemben: alázatos és megháborodott szűvel jelentjük klme- toknek tisztelendő birá.nk uraink egész tanácsul, hogy az elmúlt üdőkben az óvárban, az mi szomszédságinkban kálvinista uraink az mely scholát kezdőnek ópiteni, eleve látván azt, jövendő üdőben is, mind magunk személyében s mind maradékinkra minémü.nagy nyavalya, veszekedés és bo- szuság következnék: akkori becsületes birák urainkat egész tanácsul megtaláltuk volt. 0 kiméit két polgár urainkat Szőlősi Péter deák és Kürschner István uraimékat egész tanácsul választván és oculátára oda menvén az óvári prédikátorokkal, főfőpatronusokkal és az egyházfinkkal egyetemben, akkor igy végezónek, hogy annak az kőfalnak mindenfelől való rui- nait, lyukait erős kővel, mószszel, jó temérdeken mind az zsendely aljáig berakják, hogy az tanuló ifjak senki udvarára ne kandalhassanak, igen szép ratiokkal ezt akkor mind az két fél confirmálván; mely dologra ez felül megnevezett kálvinista uraink singulari voto et consensu ob- ligalák magokat.

„Az egyházfinknak pedig meg is hagyák, hogy úgy cselekedjenek, polgár uraink consensusából olvégezék, hogy az kőfalon feljül az héja- zaton öreg ablakokat csináljanak, hogy az kamarák köziben világosság szolgáljon bé, mely most is úgy vagyon. De ő klmek akkor is mint praestál- ták végezéseket, ígéreteket beszédeket és hozzánk való jóakaratokat annak exitusából kimutatódik: mert valami hitván agyaggal és apró kövekkel akkor bétatarozák ugyan imigy-amugy, melyet egynéhány nap múlva az pajkos szabású deákok kibontának és udvarinkra hántak. Némelyünknek udvarára, házunknépe közé oly nagy köveket is vetettek mint egy egész kősó, egy singnyire nem esett tölők, Isten oltalmazta haláltól őket. Magok pedig az kőfalra felállván számtalanszor feleségeinkre, leányainkra vigyorogván nem tisztességes deáki tudománnak tanulóihoz, hanem hajdúkhoz és pajkosokhoz illendő beszédekkel illettek bennünket, melyet mindazáltal sok ideiglen .elszenvedtünk békességesen, semmi háborúságra okot nem adván. De látván azt, hogy mind birák uraink és magunk patientiánkkal is, kérésünkkel és panaszolkodásunkkal nem hogy használnánk valamit, de napról napra magok nyilván való beszédekből és boszutételekből mind prédikatorostól azon (igyekeztek, hogy némelyikünket valamint valahogy kitúrhassanak házunkból is (szélül írva: „Nábotot adjon vérek örökségéért“1) tovább nem szenvedhettük, hanem