Református Kollégium, Kolozsvár, 1874

168 3. „Juratusok“, tanodái esküdtek; nevüket onnan nyerték, hogy az év megnyitása alkalmával, az egész ifjúság előtt, ünnepélyesen íoleskettetn ek a tanodái törvények pontos megtartására és kötelességeik hű teljesítésére. „A tanodái esküdtek közvetlen őrei a tanuló ifjúságnak s köteles­ségeik pontos és lelkiismeretes teljesítésétől függ leginkább, hogy mind a tanodái törvények tiszteletben tartassanak, mind az ifjúság szellemi s erkölcsi előhaladása biztosittassék. „Kineveztetnek a tanári gyűlés által, szükséghez mért számban 12-ig, a köztanitók, tanfolyamot végzett ifjak, vagy azon felsőbb tudo­mányokat hallgatók közül, kik ezen fontos hivatás teljesítésére méltók­nak Ítéltetnek. „Az< esküdt: éber figyelemmel kiséri az ifjak magaviseletét; tekin­télyét és befolyását felhasználja, hogy minden törvény-ellenes cselekvés, rendetlenség, egyesek, vagy többek által, elkövetése meggátoltassák; hol rendetlenséget, hanyagságot, vagy bárminő kötelesség mulasztást vesz észre: jó tanács, rábeszélés, intés, dorgálás által igyekszik a hibásokat rendre utasítani. Ha oly vétséget követ el valaki, mely tanodái közfe- nyitést von maga után: ezt a tanodái rendőrnek tartozik feljelenteni. „A tanoda belsője felosztatik az esküdtek között, s kinek-kinek kö­telessége a maga osztály részébe eső szobák közül valamelyikben lakni; s osztály részében nem csak az hiedelem, rend és tisztaság fentartására szorosan ügyelni, hanem az ott lakók egész tanodái életét a legnagyobb figyelemmel kisérni. Ezen hatásköre nemcsak jogot ad arra, sőt köteles­sége is, hogy a szoba-főnököket s magán-tanitókat, valahányszor rendet­lenséget vesz észre: kötelességeik teljesítésére utasítsa s ha ezen eljárá­sának sikere nem lenne, a hibásokat a rendőrnek (vagy seniornak) fel­jelentse.“ Nálunk jelenben egy esküdtre 4—5 lakszoba felügyelete esik. — A tanári kar kebeléből az iskola vezetését két egyén intézi, kiknek hivatala sorban, 2—2 évenkint szokott változni. A tan vezető tanár (paedagogiarcha) a tanítási ügyeket, az igazgató tanár (rector) a gazdasági és fegyelmi ügyeket vezeti. Ezt a két hivatalt forradalom után, az Entvurf idejében, 1863-ig (mikor a Nagy-Enyeden tartott első közös tanári-értekezleten új törvényeink készültek) egy személy egyesítette ma­gában, kit directornak neveztünk. A közös tanári értekezletek keletkezésének és munkásságá­nak rövid történetét, szervezetünk ismertetésének kiegészitése végett, mél­tónak és szükségesnek tartjuk ide igtatni:

Next

/
Thumbnails
Contents