Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1942
8 magva, amely körül azután, mint valami központ körül a mindenkor feltétlenül jelentkező hely- és korkívánalmak is szépen megférnek? Válaszunk rövid. A piarista iskola a nevelés négy nagy kérdését: ki, kit, mit és hogyan igyekezett mindenkor összehangolni s rájuk egységes feleletet adni. Minden tudatosan nevelő nemzedéket feltétlenül foglalkoztat e kérdések összessége, vagy gyakrabban az egyike, a kelleténél, a kívánatosnál jobban kihangsúlyozva. Az utóbbi eset következményei azután nem egyszer a „divatos”, a „felkapott”, a „keresett” iskolák. Velük, a legtöbbször rövid éltűekkel szembe helyezhetők az évszázadok viharát álló nevelő-oktató intézmények és rendszerek, amelyek nem a hangos, népszerűséget hajhászó jelszavakat igyekeznek kiszolgálni, hanem valóban munkálják is a nevelés szent ügyét. A piarista iskolák — mondanunk sem kell — az utóbbi csoportba kívántak és kívánnak tartozni. Kérdés: honnan vette és veszi a piarista iskola az előbb említett jellegzetességét? Ebben kétségtelenül legtöbbet köszönhet alapítójának, Kalazanci Szent Józsefnek. A szent rendalapító nem tartozik a nagy elméleti nevelők közé. A gyakorlat embere volt. A különféle neveléstörténetek is ilyennek ismerik.1 És ezen nem is lepődhetünk meg. Elmélet és gyakorlat ugyanis egészen más lelkiszerkezetet kíván és nagy-ritkán egyesül egy személyben. Rousseau pedagógiai gondolatai pl. még ma is közkézen forognak, pedig köztudomású, hogy gyermekeit lelenc-otthonban neveltette. A filantropis- ták ismert vezérének, Basedownak írásai a nevelők körében általánosan ismertek. Tudjuk azonban, hogy gyakorlati működését nem kisebb kortársa, mint Herder értékelte csekélyre. Az újkori germán bölcselet büszkesége, Kant nevelésügyi gondolatainak az Über Pädagogik című munkájában toborzott hívőket. Maga vallotta be azonban, hogy ezeket a gyakorlatban éppen ő nem tudta volna megvalósítani. A példák hosszú sorával igazolhatók, hogy színes, szellemes, kívánatosnak tetsző pedagógiai elméletek szerkesztői és készítői nem mindenkor elismerten jó nevelők is. És ez érthető! Az első csoportba tartozókban sok vonás található a kimondottan racionális típust jellemző egyénből. Egész lényük szinte már túlzottan a jelenségek és kérdések értelmi lényegének meglátására és meg- láttatására van beállítva. A gyakorlati nevelő egészen más! Lelkiszerkezetén uralkodó a szociális vonás. Hosszú éveken át ismereteket, lelkikincseket gyűjt. Születése pillanatától kezdve küldetést, missziós tudatot hordoz magában. Tudatalatti, mintegy ösztönszerű adottságával, szinte intuitiv úton képes mások lelkét megragadni i August Messer: Geschichte der Pädagogik. II. Bd. p. 57. Verlag F. Hirt in Breslau, 1925.
