Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1942

35 20*án reggel 8 órakor szentmise a piarista öregdiákokért és a Diák* szövetség tagjaiért. A szentmisét Dr. Péter Antal apát, a Kolozsvári rom. kát. Hittudományi Főiskola Rektora, a szentbeszédet Dr. Ocskó Lajos piarista, a Báthory—Apor Szeminárium igazgatója mondotta. Délután fél 5 órakor litánia. Tartotta P. Ugrin Sándor S. J., a kolozsvári jezsuita rendház főnöke. — November 2 Lén reggel 8 órakor szentmise a magyar kegyesiskolák jelenlegi ifjúságáért. A szentmisét Dr. Baráth Béla kanonok, kolozsvári plébános, a szentbeszédet Dr. Biró Vencel piarista, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem ny. r. tanára mondotta. Délután fél 5 órakor litánia. Tartotta P. Dr. Boros Fortunát szentferencrendi tar* tományfőnök. — November 22-én reggel 9 órakor szentmise, TeDeum, mondotta Sándor Imre püspöki helytartó. Szentmise alatt közös szentáldozás volt. — November 22-én délután fél 5 órai kezdettel ünnepély volt a gimnázium Jósika dísztermében. Az ünnepély keretében történt a szelíd* életű és nagytudású Pállya István, a nemes tudományok, a drámaírás és fordítás buzgó művelője, az első kolozsvári piarista házfőnökJgazgató (írró—1782) domborművű emléktáblájának átadása. Műsor a következő volt: 1. H. L. Hassler: Ünnepre jöttünk. Énekelte az intézet vegyeskara. Vezényelt Szántó Béla, gimn. tanár. 2. A Gyulafehérvári Róm. Kát. Egyházmegye Kolozsvári Általános Helytartósága, a területén lévő kát. intézmények és szervek nevében a jubiláló rendet üdvözölte Sándor Imre püspöki helytartó, az országgyűlés felsőházának tagja. 3. Ünnepi óda. Irta és szavalta : Walter Gyula szerkesztő, a kolozsvári Piarista Diákszövetség főtitkára. 4. A Kolozsvári Egyetem és a XVIII. századbeli Piarista Fő* iskola. Emlékezés. Mondotta Dr. Kovrig Béla, a kolozsvári Ferenc József Tud.*egyefem ezévi Rector*Magnificusa, a budapesti piarista gimnázium volt növendéke. 5. Ünnepi beszéd. Mondotta: Dr. Farsang Endre, a ko* lozsvári kir. ítélőtábla tanács*elnöke, a kolozsvári Piarista Diákszövetség elnöke. 6. Auber: A Portiéi néma. Játszotta az intézet zenekara. Vezényelt Szántó Béla, gimnáziumi tanár. 7. Kozáky István : O Pater Parvulorum. Énekelte az intézet énekkara. Vezényelt Szántó Béla, gimn. tanár. 8. A Pállya István emléktáblát átadta Akontz Miklós, a Magyar*OIasz Bank kolozsvári intézetének főnöke, a kolozsvári Piarista Diákszövetség ü. v. elnöke. 9. A Domborművű emléktáblát megáldotta Dr. Boga Alajos pre* látus=kanonok, az Erdélyi Egyházmegyei Tanács előadója. Az emléktáblát az intézet nevében átvette Dr. Kari János igazgató. 11. Az emlékmű megkoszorúzása. (A dombormű Fülöp István szobrászművész alkotása). 12. Halmos L.: Minden földek Istent dicsérjétek. Énekelte az intézet vegyeskara. Vezényelt Szántó Béla; gimn. tanár. 13. Sík Sándor: A Podolini Diákok. Színmű egy felvonásban. Személyek: Rákóczi Ferenc Bartha László, VIII. o. t., Berzeviczy Adám, Rákóczi apródja: Kovács István, VIII. o. t., P. Schrade Bernát piarista: Felszegi István, p. n. VIII. o. t., P. Krausz Mihály piarista: Keledy Péter, VII. o. t., Roskoványi Zsiga novicius: Derecskey Károly, VI. o. f., Görgey Palkó szintaxisfa Nagy László, III. B. t., Terebessy Gerő infimisfa Ágoston Gábor, I. A. o. t. Történik 1T01. november ll*én a podolini piarista rendház északi bástyatornyának földszinti szobájában. A díszleteket tervezte : Jánó István, VIII. o. t. November 23-án ifjúságunk sorfalat állott Apaffy Mihály volt erdélyi'fejedelem hamvainak átszállítása alkalmával. 3*

Next

/
Thumbnails
Contents