Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1940
• • • Az elmúlt nagy idők tanúi i. MERZA GYULA földbirtokos, a pápa Szent Szilveszter rend lovagjának beszéde a most érettségizett diákokhoz. Nekem jutott a kellemes kötelesség, hogy benneteket az öregdiákok nevében, sőt mint az ők szeniorja, a legszivélyesebben üdvözöljelek és nektek szerencsét kívánjak. , Hiszen valóságos szállóigévé vált az a közkeletű mondás, hogy nincsen boldogabb ember annál a diáknál, mint aki elnyerte az érettségi bizonyítványt. A közvéleménynek igaza is van, mert a „testimonium maturitatis“ valóban becses útlevél az élet ösvényein. Miként most ti, úgy 1879. június 26-án én is birtokába jutottam ennek a talizmánnak. De ha visszagondolok arra a régmúlt időre, amidőn ezelőtt kerek 62 évvel 17-edmagammal az érettségi vizsgát letettem, egyúttal fölújúlnak lelkiszemeim előtt ifjúkori emlékeimnek a derűs és borús mozzanatai. Jól emlékszem a buzgó tanulásra, a lázas készülésre, hogy a vizsgán megálljuk a helyünket, ami végtére is sikerrel járt, — hármunknak pláne jeles eredménnyel, — dr. Váradi Mór igazgatónk és dr. Salzbauer János osztályfőnökünk méltó elégtételére. Azonban a mi vidám, fiatal kedélyünk még ezekben a komoly, sorsdöntő órákban sem tagadta meg magát, amennyiben a vizsgát követendő hójaerdei diákmajális reménybeli örömeiről se tudtunk egészen megfeledkezni, előre örvendtünk neki. Volt a mi nyolcadikos osztályunknak egy kedvencle, az arany szőkehajú, kékszemü, rózsásarcú Gábor-diák, akinek a gyermeteg lelke talán leginkább vágyakozott a diákmulatságra, és ime, közvetlen a vizisga előtt súlyos agytifusz támadta meg a víg pajtást és ragadta korai halálba menthetetlenül, mert bizonyára sürgős szükség volt egy kherúbra a mennyországban, íme, egy szomorú mementó! Ezt a tragikus esetet aztán feledtette nálam az egyetem, majd a közügyekben való részvétel és a természetjárás. t Amikor tehát most tőlem, mint a legöregebb diáktól, ti, ifjú barátaim, mintegy űtravalóul valami jó tanácsot vártok, azt ajánlom, hogy jövendőbeli életpályátokon ápoljátok a magyar nemzeti és a keresztény katolikus eszményeket, továbbá a szabad természet kultuszát, mert előbbiek a lelket edzik, utóbbi a testet erősíti, mindezek pedig együttvéve megszilárdítják az Erdély iránti törhetetlen ragaszkodást. így aztán a hosszú élet igazán az isteni Gondviselés kegyelme és ajándéka, amelyet nektek is szívből óhajtok. Ezeket az elveket szeretett tanárainknak köszönhetjük a szellemi előhaladással együtt. És ha emlékeitekben valamikor képletesein megszólal az ismerős iskolai csengetyű hívó hangja, gondoljatok hálával az öreg Lyceumra és a főtisztelendő Piaristarendre. Legyen az Ég veletek! Éljetek boldogúl!
