Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1931

31 A Középiskolai Törvénynek fenntidézett módosítása, valamint a 66644—1932. sz. min. rendelet értelmében ebben a tanévben osztályvizsg'álatok nem tartattak. 6. Egészségi állapot. Az egészségi állapot általában ked­vező volt. Az ifjúság körében súlyos és fertőző betegség jár- ványszerűleg nem lépett fel. Az influenza-járvány miatt azon­ban a városi főorvosi hivatal 1932. február 26-tól, március 1-ig (bezárólag) az előadásokat az összes osztályokban fel­függesztette. Az iskolaorvos a tanulókat több alkalommal megvizs­gálta és naponként fogadta a beteg tanulókat. Az intézet ősz- * szes növendékeinek egészségi állapotáról, testi és lelki fejlő­déséről egészségügyi lapokat vezet. 7. Iskolai ünnepélyek. Az évnyitást és évzárást iskolai ünnepélyekkel ünnepeltük meg, amelyeken az igazgató beszélt. A nemzeti ünnepeken (okt. 16., dec. 1., jan. 24., május 10. és junius 8.) ugyancsak iskolai ünnepélyeket tartottunk, mindig a tanári kar valamelyik tagjának ünnepi beszédével Május 1-én Püspök Atyánk püspökké szentelésének 35 éves fordu­lója alkalmából iskolai ünnepélyt rendeztünk. 8. Ifjúsági egyesületek, a) Mária Kongregáció. Az inté­zet vallásos egyesülete a Bold. Szűz Mária kultusza által óhajt példás jellemű és apostoli szellemű ifjakat nevelni. Átlag kéthetenként tartja összejöveteleit. Az összejövetelek során, amelyeket imádság és alkalmi könyörgés vezet be és és fejez be, a praeses: Gallov József kegyesrendi teológiai “tanár egy-egy beszédet is mondott, pl. advent, papi rendek, szerzetesség aktualitása, efezusi zsinat 1500 éves jubileuma, .a pápának járó engedelmesség címen, valamint a Bold. Szűz­ről, minden Mária-ünneppel kapcsolatban. A fiúk felolvasásokat tartottak és beszédeket mondottak a szenttéavatásról, Szent Antalról, a bencés és piarista rend­ről, a nyomor enyhitő akcióról, az efezusi zsinat lefolyásáról, Püspök Atyánkról és az egyesülethez írt leveleiről és irány­elveiről. Mondtak Mária-beszédeket, szavaltak Mária-költe- ményeket és más vallásos tárgyú költeményeket. A műsor élénkítésére vitákat rendeztek a böjtről, a tanulás módszeré­ről, a vakáció helyes felhasználásáról. Ünnepélyt ez évben nem rendezett az egyesület. Tagságú díj ebben az évben nem volt. A Kongregációnak 30 rendes "tagja volt. Az új tagok felavatását szép szertartás keretében Visegrádi Lajos piarista rendfőnök végezte a templomban; a felavatott új tagok száma 15. A Kongregáció prefektusa Apor Péter VII. o. t. volt. b) A cserkészet. A gimnázium cserkészei a „Fântânele‘‘ kohorsz VII. századát alkotják. A csapat létszáma ez évben kb. 70 volt, és Puskás Lajos csapatparancsnok és Boér Ric-

Next

/
Thumbnails
Contents